Új felsőoktatási törvény: csitul a vita Pokorni és az oktatási tárca között

A felsőoktatás átalakításáról szóló alapelvekben és a közös célokban megállapodott Pokorni Zoltán Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel hétfői budapesti megbeszélésükön. Az oktatási bizottság fideszes elnöke közölte: a megállapodás szövegszerű változtatását várhatóan még a héten nyilvánosságra hozzák. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint jó esély van arra, hogy egyetértésre jussanak a felek a szakmai kérdésekben. A találkozón szóba került a jövőbeni egyeztetés kérdése is.

  • Eduline

Az egyeztetésre azt követően került sor, hogy vita alakult ki az

új felsőoktatási törvény

koncepciójáról. A találkozón részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár, valamint Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője és Béres István szakértő.

Pokorni Zoltán

az egyeztetés után az MTI-nek közös célként jelölte meg, hogy az új felsőoktatási rendszernek a minőséget kell biztosítania, s olyan szakemberekre van szükség, akik versenyképes tudással bírnak. A felsőoktatás megújítása a cél, hogy a magyar felsőoktatás az európai felsőoktatás fejlődésének fő irányát tartani tudja - emelte ki a Fidesz vezető oktatáspolitikusa. Elmondta: közös pontként rögzítették a bolognai rendszer fenntartását, a képzési kínálat átalakítását. Ennek részeként a

tanárképzésben

visszaállna az osztatlan képzés. Egyetértés mutatkozott abban is, hogy európai

felsőoktatási

keretben kell megszervezni a munkát, s az a kihívás, hogy a diákok itthoni képzést válasszanak, ne csábíthassák el őket európai egyetemek.

A finanszírozás átalakítása kapcsán Pokorni Zoltán azt javasolta, hogy az ne pusztán hallgatóarányos legyen, hanem minőséget támogató elemekkel egészítsék ki. Az államilag finanszírozott hallgatóknál olyan eszközöket kell találni, hogy indokolatlanul hosszú ideig ne vehessék igénybe a közvagyont, az olyan adminisztratív oktatásszervezési szabályokat pedig el kell kerülni, amelyek indokolatlan pazarlást idéznének elő - mondta.

Pokorni Zoltán: jövő héten folytatódik az egyeztetés
Fazekas István

A vidéki felsőoktatási intézményekre vonatkozóan - amelyek közül számos került nehéz helyzetbe - a versenyképes kínálat kialakítását szeretnék megcélozni.

Megállapodtak arról is, hogy a megbeszélések jövő hétfőn folytatódnak Réthelyi Miklóssal, addig a szakértők egyeztetnek. Pokorni Zoltán kiemelte: intenzív egyeztetésekre lesz szükség, hogy az  előre elhatározott menetrendet tartani tudják, és jövő tavasszal a parlament elé kerülhessen az új jogszabály.

Az oktatási államtitkárság közleménye szerint a megbeszélés elején a felek tisztázták, hogy az államtitkárság ugyan időben megküldte a felsőoktatási törvénytervezetet a bizottságnak, az egyeztetés ezidáig sajnálatos módon elmaradt. "A Nemzeti Erőforrás Minisztérium felelős vezetői beszámoltak arról, hogy a nemzeti konzultáció eddig beérkezett véleményei mind támogató javaslatokat tartalmaznak, a törvénytervezet visszavonását egyetlen szakember vagy szakmai kör sem kezdeményezte" - olvasható a kommünikében. Az államtitkárság szerint "az is megerősítést nyert, hogy a szakmai előkészítésben egyaránt részt vettek a KDNP és a Fidesz szakemberei."

Az egyeztetésen a felek megállapodtak abban, hogy a következő napokban és hetekben törekedni fognak arra, hogy mind a felsőoktatási, mind a közoktatási törvényben a szakmai kérdésekben egyetértésre jussanak. Erre jó esélyt lát mind a két fél, tekintve, hogy a célokat illetően nincs eltérés az álláspontok között - áll a közleményben.

Az oktatási bizottság fideszes elnöke délután azt közölte az MTI-vel, hogy a megbeszélésen javaslatot tettek a jövőbeni egyeztetés formájára, kereteire és tartalmára. Az államtitkárság időt kért ennek átgondolására - tette hozzá. Minket a jövő érdekel, az, hogy a jövőben hogyan tudunk egyeztetni - fogalmazott. Megjegyezte: a koncepcióhoz beérkezett véleményeket nem ismertették velük, de örülnénk, ha ezek is nyilvánosságot kapnának, s megismerhetnénk őket.

MTI

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.