Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy kétéves gyakornoki időszakból és három - kivételes esetben négy - további szakaszból állna a pedagógus életpálya az oktatási államtitkárság által készített koncepció szerint, amelynek része az egyéves alkotói szabadság is. Az új pedagógus előmeneteli rendszer bevezetésére leghamarabb a 2012/2013-es tanévben kerülhet sor.
Az MTI birtokába került 49 oldalas vitaanyag szerint az első és második fokozat mellett megkülönböztetnének mesterpedagógus és tudóstanár fokozatokat. A Pedagógus I. fokozatba kerülés feltétele a gyakornokság lezárását jelentő "
" való megfelelés, míg a Pedagógus II. fokozatba kerüléshez "minősítés" lenne szükséges a jelenlegi elképzelések szerint. A gyakornokok kötelező óraszáma tanítók és tanárok esetében 19 óra, óvodapedagógusok esetében 27 óra. Nem vállalhatnak túlórát, nem lehetnek osztályfőnökök. A gyakornok alapbére 180 ezer forint, amely illetményalapként funkcionál, a pedagógus előmeneteli rendszer fokozataihoz tartozó illetményeket ehhez viszonyítva állapítanák meg.
A tervezet szerint a kormány és az önkormányzatok
alapíthatnak az egyetemen és a gyakornoki időszak első két évében kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályakezdők számára. Az ösztöndíj elnyerésének feltétele az első gyakornoki évben a legalább jó minősítésű diploma és az egyetem pedagógiai tanszékének ajánlása; a második gyakornoki évben pedig a közoktatási intézmény ajánlása. Az ösztöndíj a gyakornoki alapfizetés 50 százalékának megfelelő összeg. A gyakornok a minősítő vizsgát követően léphet be a Pedagógus I. fokozatba. Alapbére a gyakornoki alapfizetés 110 százaléka. A fokozatot elérő pedagógus lehet osztályfőnök és vizsgáztató tanár.
A Pedagógus II. fokozatot elérő
a gyakornoki fizetés 150 százaléka. A fokozatba lépés feltétele a legalább 8 éves pedagógusi gyakorlat és a minősítés.

A mesterpedagógusi fokozat elérésének feltétele a szakvizsga, a 14 éves munkaviszony valamint a második minősítés megszerzése/kiváló minősítés megszerzése, míg Tudóstanár az lehet, aki PhD fokozattal és legalább 14 éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezik, valamint megszerezte a második minősítés/kiváló minősítést. A mesterpedagógusi fokozatot elért pedagógus legkisebb alapfizetése a gyakornoki alapfizetés 200 százaléka. A Tudóstanár minimális alapbére a Pedagógus I. alapbérének 220 százaléka.
A különböző fokozatokhoz tartozó eltérő bér mellett megmarad a háromévenkénti automatizmus is. A minősítést követően a pedagógus a következő fokozat első fizetési kategóriájába kerül, attól függetlenül, hogy hány év után szerezte meg azt - olvasható a vitaanyagban. Az 55 éves kor feletti pedagógusok dönthetnek úgy, hogy kevesebb óraszámban tanítanak, fizetésük pedig csak az óraszám-csökkentés mértékének 50 százalékával csökken.
Az új pedagógus előmeneteli rendszer új pedagógus
jelent, amely már nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a minősítés eredményét is. A nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézményekben a fizetési "kategória" megállapítása a közalkalmazott pedagógusokkal azonos módon történik. Egyéves "alkotói szabadságra" a legalább Pedagógus II. fokozatot elért pedagógusok pályázhatnak.
A 2011/2012-es tanév második félévében már kísérleti jelleggel elindul a minősítési rendszer. A minősítésre ebben a félévben még ingyenesen jelentkezhetnek a pedagógusok. Az új fokozatba lépésre mindig a minősítést követő tanév szeptember 1-jén kerül sor. Az új rendszerbe való átlépés első lehetséges dátuma 2012. szeptember 1.
Az új pedagógus előmeneteli rendszer minden közoktatásban résztvevő pedagógusra vonatkozna, több mint 170 ezer pedagógust érintene. A már pályán lévő pedagógusok első minősítése a 2017/2018-as tanév végéig megtörténik. Az új rendszerbe való belépés feltétele a minősítő vizsga/minősítés megszerzése.
Azokra a pedagógusokra, akik a rájuk irányadó öregségi nyugdíj-jogosultsághoz szükséges feltételeket a rendszer bevezetését követő 10. tanév (a 2022/23-es tanév) végéig teljesítik, nem vonatkozik a minősítési kötelezettség.
A vitaanyag kitér arra is, hogy az egyetem 6. tanévében sorra kerülő "tanárjelölti" év során a hallgatók "hallgatói munkadíjban" részesülnek, amely a mindenkori minimálbérnek legalább 90 százaléka. Az anyag a pótlékok rendezésére is kitér: legsürgetőbbnek az intézményvezetői és az osztályfőnöki pótlék megemelését nevezi. Az igazgatói pótlék a gyakornoki kezdő alapfizetés 40-60 százalékának, az osztályfőnöki pótlék pedig 15-25 százalékának megfelelő összeg.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.