"Szerintem nagyon korrekt döntés volt" - mit gondolnak az érettségizők a pénteki bejelentésről?
Pénteken titeket kérdeztünk arról, hogy fogadtátok a bejelentést, miszerint idén sem lesznek szóbeli érettségik. Olvasói levelekből válogattunk.
Pénteken titeket kérdeztünk arról, hogy fogadtátok a bejelentést, miszerint idén sem lesznek szóbeli érettségik. Olvasói levelekből válogattunk.
Orbán Viktor miniszterelnök ma bejelentette, hogy a tavalyi érettségikhez hasonlóan idén sem lesznek szóbeli vizsgák. A részletekről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszélt az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Most megnéztük, mit jelent pontozás szempontjából a szóbelik elhagyása.
Az operatív törzs ma az érettségikkel is foglalkozott - mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Összeszedtük a részleteket.
Ismét benneteket kérdeztünk, most éppen arról, hogy fogadtátok a mai bejelentést, miszerint idén sem lesznek szóbeli érettségik. Az eddigi visszajelzések alapján volt, aki hetek óta erre várt és volt olyan is, aki nem örült felhőtlenül.
Ma megvolt a bejelentés, amire több tízezer diák és tanár várt hetek óta. Ti hogy fogadtátok a döntést?
Az iskolák nyitásáról és az érettségikről is beszélt ma reggel a miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjújában.
Online felkészüléssel és kiscsoportos konzultációkkal fel lehet készülni a vizsgákra - a minisztérium szerint a jelenleg érvényes szabályozás nem diszkriminatív, kizárólag a képzések jellegéhez igazodik.
"Nyolcadik hónapja ülünk a négy fal között" - mindenkinek meghatározza az életét a jelenlegi járványhelyzet, azonban az idén érettségizők és vizsgázók helyzete különösen nehéz. Videóban mondják el, mit éreznek alig egy hónappal a vizsgák előtt.
Nincs értelme az érettségi előtt két hétre visszaengedni a középiskolákba a végzősöket – ez derül ki azokból az e-mailekből, amelyeket az Eduline szerkesztősége kapott idén érettségizőktől. Sokan ráadásul attól tartanak, hogy ha április végén megfertőződnek az iskolában, éppen az írásbeli érettségire betegednek le vagy kerülnek karanténba, ez pedig még nehezebbé teszi a helyzetüket. Pedig egyébként sincs könnyű dolguk. Egy átlagos tanév 180 tanítási napból áll - a végzős évfolyam tavaly március óta 148 napot töltött otthon, és még nincs vége a digitális oktatásnak.
A legfrissebb petíció két napja indult, ebben az érettségi vizsgák eltörlése kérik, azonban nem ez az egyetlen aláírásgyűjtés. Megnéztük, hányan változtatnának az idei érettségiken.
„Még arra sincs lehetőségünk, hogy az iskolában kiscsoportos foglalkozásokon vegyünk részt, mert egy tanárunk megfertőződött, és azóta leállították a személyes konzultációkat” – írta az Eduline egyik olvasója, aki idén érettségizik. Hétfőn azt kérdeztük tőletek, érettségizőként mit gondoltok a jelenlegi helyzetről, hogyan látjátok a felkészülési időszakot, és mit gondoltok az iskolák április 19-i nyitásáról. Rengeteg e-mail érkezett, ezekből válogattunk.
Egy átlagos tanév 180 tanítási napból áll. Az idén érettségiző évfolyam tavaly március óta összesen 147 napot töltött otthon, és még mindig nincs vége a digitális oktatásnak – erre hívta fel a figyelmet egy végzős középiskolás, akinek posztja néhány nap alatt több ezer emberhez jutott el.
Ha nem javul a járványügyi helyzet, elképzelhető, hogy 2021-ben is módosítanak az érettségi szabályokon – bár az oktatási államtitkárság most még „normál menetrendre” készül. De vajon milyen megoldások jöhetnek szóba? Összeszedtük a lehetséges alternatívákat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a tavalyi érettségiket tavaly kétszer is "zökkenőmentesen" sikerült megszervezni és lebonyolítani. De vajon mi lesz az idei szóbeli vizsgákkal?
A petíciót másfél hete indították, az aláírók azt kérik a kormánytól, ne tartsák meg a szóbeli érettségi vizsgákat.
A petíció a hétvégén indult és már több ezren alá is írták - az idei tanév szóbeli érettségi vizsgáinak eltörlését kérik.
A minisztérium többször is azt mondta, hogy a tervek szerint idén írásbeli és szóbeli vizsgák is lesznek - a petíciót már több százan aláírták.
Ismét megerősítette az Emmi, hogy a jelenlegi tervek szerint írásbeli és szóbeli vizsga is lesz az idei érettségin.
A személyes oktatás visszaszervezése nincs napirenden, azonban az érettségizőknek idén írásbeli és szóbeli vizsgára is készülniük kell.
A matekérettségi szóbeli vizsgarészére teljesen más szabályok vonatkoznak közép- és emelt szinten. Most összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.