Kedden befejeződtek az írásbelik, de ezzel még nem mindenkinek értek véget az érettségik

Az Oktatási Hivatal (OH) közleménye szerint az írásbeli érettségit tizenhat napon át, 1159 helyszínen - az egészségvédelmi óvintézkedések betartásával - bonyolítottak le a vizsgaszervező intézmények. Hamarosan pedig a szóbeli vizsgák is elkezdődnek.

  • Eduline/MTI

Az írásbeli vizsgák feladatlapjait és javítási-értékelési útmutatóit az OH folyamatosan nyilvánosságra hozta honlapján. Szerdán 8 órától már az összes vizsgaanyag elérhető a felületen. Az érettségi első hetének összes feladatsorát és megoldókulcsát - középszinten és emelt szinten egyaránt - itt nézhetitek meg, a második vizsgahét feladatlapjait és javítókulcsait itt nézhetitek meg, a harmadik hét anyagait pedig itt találjátok. Az utolsó írásbeli vizsgára tegnap reggel 8 órától került sor, ennek a megoldását itt ellenőrizhetitek.

A legtöbbeknek az írásbelikkel már véget is ért az idei érettségi szezon, hiszen szóbeliket idén is csak kivételes esetekben tartanak. Az egyik indok, ha valaki önhibáján kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudott megjelenni az írásbelin. Arról, hogy még mikor van lehetőség szóbelire a 2021-es érettségi szezonban, itt írtunk korábban.

Az OH azt is jelezte, hogy az emelt szintű szóbeliket június 3. és 10. között, a középszintűeket pedig június 14. és 25. között tartják a jogszabályban meghatározottak szerint. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.