Az informatikától a katonai alapismeretekig: a harmadik hét feladatsorai és megoldásai egy helyen

A héten lényegében lezárult a 2021-es érettségi szezon nagy része, egyetlen vizsga maradt hátra, ezért elhoztuk nektek a harmadik hét érettségi vizsgáinak megoldásait közép- és emelt szinten.

  • Csik Veronika

Az olaszosok még egy kicsit izgulhatnak, az ő vizsgájuk zárja a sort ugyanis az idei vizsgaszezonban is. A többiek viszont már belekezdhetnek a nagy pontszámítgatásba, ehhez hoztuk el a megoldókulcsokat.

Hétfőn két vizsga is volt: reggel informatika emelt szinten, 14 órától pedig latin és héber nyelv - középszinten itt, emelt szinten pedig itt nézhetitek meg a javítókulcsot.

Kedden 8 órától fizikát írtak a vizsgázók (emelt szinten itt, középszinten pedig itt nézhetitek meg a feladatokat és a megoldásokat), 14 órától rajz és vizuális kultúra volt soron.

A hét közepén franciaérettségi volt, délután kettőtől pedig filozófiavizsga volt soron.

Csütörtök reggel 8 órától spanyol, 14 órától mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma érettségiket szerveztek (közép, emelt).

A hét utolsó vizsganapján pedig 8-kor kezdődtek az orosz nyelv, egyéb, más vizsganapon nem szereplő nyelvek, 14 órától pedig a gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek vizsgák. A középszintű javítókulcsokat itt, az emelt szintűeket pedig itt nézhetitek meg mind az összes vizsgához.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.