Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.

Elkészült és társadalmi egyeztetésre került a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításának tervezete, amely jelentősen átalakítaná az iskolaérettséggel kapcsolatos döntések rendszerét. A változtatás egyik legfontosabb eleme, hogy az Oktatási Hivatal helyett ismét az óvodák, a szülők és szükség esetén a pedagógiai szakszolgálatok kapnának meghatározó szerepet annak eldöntésében, hogy egy gyerek megkezdje-e az általános iskolát, vagy még egy évig óvodában maradjon.

A törvénytervezetben megfogalmazott célkitűzés szerint „a gyermek iskolaérettségéről ismét az őt ismerő óvodapedagógus, az óvodavezető és a szülő dönt, szükség esetén a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának bevonásával”.

A jelenlegi rendszer 2020-as bevezetése óta számos kritika érte az iskolaérettségi döntések központosítását, és a törvénytervezet indokolása is elismeri, hogy a korábbi rendszer több gyermekközpontú garanciája megszűnt vagy meggyengült. A dokumentum szerint a szakértői bizottságok a hozzájuk került ügyek több mint 90 százalékában további egy év óvodát javasoltak, az Oktatási Hivatal pedig minden esetben elfogadta a szakértők javaslatát.

A Szülői Hang közösség már 2021-ben a szabályozás visszavonását követelte, többek között azért, mert szerintük a rendszer nem biztosít megfelelő szerepet a gyereket ismerő óvodapedagógusoknak. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) 2026-os javaslata pedig már kifejezetten azt szorgalmazta, hogy az iskolaérettségről elsősorban a szülő és az óvodapedagógus dönthessen, külső szerv bevonására csak vitás esetekben legyen szükség. A mostani tervezet lényegében ebbe az irányba alakítaná át a rendszert.

Így döntenének az iskolaérettségről

A törvényjavaslat szerint a tankötelezettség megkezdéséről alapvetően az óvodavezető döntene, az óvodapedagógus és a szülő véleményét figyelembe véve. Ha a szülő és az óvodapedagógus egyetértene abban, hogy a gyerek készen áll az iskolára, az óvodavezető ennek megfelelően dönthetne. Ugyanez lenne a helyzet akkor is, ha mindketten úgy látnák, hogy a gyereknek még egy év óvodai nevelésre van szüksége.

Ha viszont a szülő és az óvodapedagógus véleménye eltérne, a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának kellene döntenie az iskolaérettségről. Szakértői bizottsági eljárásra akkor is sor kerülhetne, ha azt az óvodavezető és a szülő közösen kezdeményezné.

A tervezet szerint az iskolaérettséggel kapcsolatos döntések ellen továbbra is lenne lehetőség jogorvoslatra. Az új szabályozás azonban már nem az Oktatási Hivatal jelenlegi kérelmezési eljárására épülne.

Új határidőket is meghatároztak

A törvénytervezet már az eljárás konkrét határidőit is tartalmazza:

  • Február 1.: Ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet, vagy az óvodavezető és a szülő közösen kérné a szakértői vizsgálatot, az óvodavezetőnek legkésőbb eddig kellene kezdeményeznie az eljárást.
  • Március 20.: A szakértői bizottságnak eddig kellene meghoznia a döntését a gyerek iskolaérettségéről.
  • Március 31.: Az óvodának legkésőbb eddig kellene írásban tájékoztatnia a szülőt a döntésről. Szakértői bizottsági döntés esetén az értesítést a szakvélemény kézhezvételét követő három munkanapon belül kellene megküldenie.

A törvényjavaslat szerint az új rendelkezéseket először a 2027/2028-as tanévben történő iskolakezdés egy évvel való elhalasztására vonatkozó döntéseknél alkalmaznák. Ez azt jelenti, hogy a változtatások már a 2027 szeptemberében iskolába készülő gyerekeket és szüleiket is érinthetik.

Fontos ugyanakkor, hogy egyelőre társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetről van szó, így a szabályok a jogszabály elfogadásáig még módosulhatnak. A tervezetet november 13-ig van lehetőség véleményezni.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.