Lannert Judit szerint Rétvári Bence olyan kérdőívbe akarta belemagyarázni a genderszemlélelet, melyet 2021-ben is elküldtek az óvodáknak

Az oktatási miniszter közösségi oldalán kifejtette, hogy az óvodáknak kiküldött kérdőívet Rétvári államtitkársága idején is használták.

Rétvári Bence közösségi oldalán azt írta, hogy „Lannert Judit az óvónőktől tudakolja, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően. Viszik be a genderszemléletet már az óvodákba is.”

A KNDP frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy a 3-6 éves gyerekek óvónőitől azt tudakolják az oviKRÉTA rendszerben, hogy az óvodás kislány vagy kisfiú mennyire követi a nemi hovatartozásának megfelelő szerepet a játékokban.

Mindezt természetesen a szülők tudta nélkül. Sem a hozzátartozókat, sem a szakmát, se a nyilvánosságot nem tájékoztatták, hogy mi zajlik az óvodákban. Egyáltalán milyen felhatalmazás alapján gyűjtenek ilyen genderszemléletű adatokat egy országos állami nyilvántartásban a gyerekekről?

-tette hozzá Rétvári, akinek a bejegyzésére nem sokkal később Lannert is reagált.

Lannert Judit a posztjában kifejtette, hogy a „KDNP frakcióvezetője ugyanis egy olyan, a nemi identitás kifejeződésére is rákérdező óvodai kérdőívet próbált meg félremagyarázni, amelyet már 2021 óta, tehát az ő államtitkársága idején is alkalmaztak és kiküldtek az óvodáknak.”

Megjegyzem, szakmailag helyesen, mert a nemi identitás játékban történő kifejeződése a kognitív, szociális és érzelmi fejlődés meghatározó mérföldköve. Fejlődéspszichológiailag hozzá tartozik a gyermek identitásának kialakulásához. Azért fontos rákérdezni, mert ezzel lehet ellenőrizni, hogy megvan-e a gyermek identitása, így a pedagógus kap egy fontos visszajelzést arról, hogy milyen módon és hol tart a gyermek fejlődése. Ha úgy tetszik, ez tehát pont az ellenzék által kiforgatott és rémképként használt „genderszemlélet” ellentéte.

-hangsúlyozta Lannert a bejegyzésében, majd megjegyezte, hogy nem tudja, „mi a szomorúbb, Rétvári Bence mindezt tudva gátlástalanul hazudik, vagy ha úgy lehetett hosszú évekig felelős államtitkár, hogy szakmailag lövése sincs semmiről. Még arról sem, hogy az ő államtitkársága idején is használták a kérdőívet, amit most támad.”

Egyébként azt is érdemes megjegyezni, hogy kérdőív gyerekenként 229 kérdést tartalmazott. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Ezek a témák kerültek szóba az óvodai alapprogram átalakításáról szóló egyeztetésen

A szabad játék elsődlegessége, a digitális nevelés, a rugalmas iskolakezdés és a neurodiverzitás is szóba került az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának megújításáról tartott szakmai egyeztetésen. A részt vevő óvodapedagógusok a délutáni foglalkozások jövőjéről, valamint az új szakmai elvek megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételekről is kérdeztek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.