Úgy tűnik, nincs központi adat arról, hány diákot érintenek a pótszóbelik

Azt ugyan nem tudjuk, hogy hány végzőst érint a kérdés, de ma még beadhatjátok a kérelmet a pótszóbeli érettségikre, ha nem tudtatok elmenni az írásbelire - ennek hiányában törlik a jelentkezéseteket.

  • Csik Veronika

Az érintett érettségizők számáról a vizsgaszervező intézmények rendelkeznek információval, a vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia

- írta az Oktatási Hivatal az Eduline kérdésére. Azt szerettük volna megtudni, hány diákot érintenek a pótszóbeli vizsgák, és milyen rendszerben szervezik majd meg a pótlásokat.

A rendeletből ugyanis nem derül ki, hogy ha a pótlás több vizsgatárgyat is érint, akkor miként járnak majd el a pótszóbelik számát illetően - több nap lesz-e a vizsgákra vagy egy nap alatt kell mindent pótolni a korábban távolmaradóknak. Az OH válasza alapján ez a vizsgákat szervező intézmények hatáskörébe tartozó döntés.

Azt azonban tudjuk, hogy az írásbelit kihagyni kényszerült végzősök ma még beadhatják a kérelmeket legkésőbb 16 óráig. Ne feledjétek a határidő jogvesztő. Csak azokat érinti a pótlehetőség, akik önhibájukon kívül (tehát betegség, karantén vagy a járvány miatt igazolható okoból) nem vehettek részt az érettségi vizsgán. A lehetőséggel csak az utolsó évükben érettségiző, azaz végzős középiskolások élhetnek - nekik ez az egyetemi felvételi miatt kifejezetten fontos.

Az is nagyon fontos - emeli ki az OH -, hogy a megfelelő intézménybe nyújtsátok be a kérvényt. A vizsgajelentkezést fogadó intézmény neve megtalálható a jelentkezési lapon vagy a visszaigazoláson a lap tetején, a felső sávban - emelik ki. Ha egy hivatalban jelentkeztetek eredetileg érettségire, akkor csak valamelyik kormányhivatalba tudjátok most is beadni kérelmet.

Ezt követően az igazgató a döntéséről legkésőbb 2021. június 1-jéig online értesítenek majd benneteket, valamint – ha emelt szintű szóbeli vizsgát engedélyeztek – a vizsga megszervezéséért felelős kormányhivatalt.

Hogy számolják a felvételi pontokat?

A rendelet kitér arra is, hogy ebben az esetben szóbeli vizsga eredményéből is számítható érettségi pont. Így a vizsgátok írásbeli nélkül is teljesértékű lesz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.