Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az operatív törzs ma az érettségikkel is foglalkozott - mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Összeszedtük a részleteket.
Az általános iskolák és az óvodák az eredeti tervek szerint április 19-én nyitnak majd
- mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
Az érettségi olyan lesz, mint tavaly
Nem lesz szóbeli vizsga - mondta Maruzsa Zoltán, azonban idén megtartják az előrehozott vizsgákat. Természetsen, ahol nincs írásbeli, ott lesz szóbeli vizsga, és a mentességeket idén is alkalmazzák. Nem változik a szabály, miszerint teljesértékű lesz minden vizsga a szóbeli nélkül is - ez vonatkozik az idegen nyelvű vizsgákra is, így az adott érettségikért 2021-ben is jár majd a nyelvvizsga.
Javítani majd idén is lehet szóban, ha valaki nem érte el a 25 százalékot, de elérte a 12 százalékot az írásbelin. Tesiből lesz azonban eltérés, itt szóbeli és gyakorlati vizsgák is lesznek, ez utóbbiban azonban nem szerepel majd az úszás és a küzdősport, ugyanis ott nagyobb a megfertőződés veszélye.
Ha valaki nem jelenik meg, akkor a javító vagy a pótló vizsgák utasításától el kell tekinteni – mondta az államtitkár, azonban kiemelte azt is, hogy az érettségi idén sem kötelező, aki úgy dönt, hogy nem megy el a vizsgára, idén is (szeptember 30-ig) visszaigényelheti a befizetett vizsgadíjat.
Idén is arra bíztatnék mindenkit, hogy vizsgázzon le, azt gondolom az érettségik biztonságosan megszervezhetőek.
Az egészségügyi szabályok sem változnak – mondta Maruzs Zoltán -, egyszerre csak 10 vizsgázó lehet egy teremben, lesz kézfertőtlenítő és lázmérés is. Erről bővebben itt írtunk. Hozzátette: a tanárok oltása is fontos a vizsgák kapcsán, akik úgy kapták meg az első oltásukat, hogy a második kör pont az érettségire esik, a tervek szerint nem hétköznap, hanem hétvégén kapják majd a második adagot.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).