Még több ezer diák vizsgázik: középszintű szóbelikkel zárul az idei érettségi szezon

Ma kezdődik az érettségi utolsó felvonása, indulnak a szóbelik. Tömeg azonban idén sem lesz középszintű vizsgákon.

  • Csik Veronika

Az emelet szintű vizsgák után, amiket június 3. és 10. között tartottak, most kezdődnek a középszintű feleletek. Az írásbeli érettségiket önhibájukon kívüli 359-en hagyták ki, ők az írásbeli vizsgát ebben az időszakban szóbelivel pótolhatják – közölte korábban az Oktatási Hivatal (OH).

Kik szóbelizhetnek pontosan?

1.) Javítás szóban

Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint bármely vizsgatárgyból tett középszintű érettségi esetén lehet szóbeli, feltéve ha az írásbelin megvan a tizenkettő százalék (de a huszonöt százalékhoz még kell egy kicsi), így az ott szerzett eredménnyel a vizsga még sikeres lehet. Azonban, a nem bukáshatáron billegők, nem javíthatnak szóban, hiszen a szóbeli vizsgákat alapvetően nem tartanak idén.

2.) Pótlás szóban

Azok, az utolsó évükben érettségiző, azaz végzős középiskolások, akik nem tudtak részt venni (betegség vagy karantén miatt) az írásbeliken, szintén szóban pótolhatnak.

Kell maszk a szóbelin?

A vizsgabizottságnak és vizsgán közreműködőknek a maszk viselése kötelező. A diákoknak az épületben, a várakozás alatt kötelező, a szóbeli vizsgán a felkészülés ideje alatt ajánlott, de nem kötelező, a szóbeli felelet során nem kötelező. Szintén él az a szabály is, hogy a teremben a minimum 1,5 m távolságot kell tartani - áll az idei érettségi speciális szabályainak listájában.

Hány diákot érint összesen?

Az írásbelik májusban értek véget, több mint 110 ezren vettek részt rajtuk. Ahogy tavaly is, 2021-ben is csak kivételes esetekben lehet szóbelizni, az OH tájékoztatása szerint alig 10 ezer szóbeli lesz. A középszintű szóbeli vizsgákat június 14. és 25. között tartják majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.