Könyvtárakat és kávézókat teszteltünk: hol tanul az egyetemista?
Otthon szól a tévé, a koliban bömböl a zene, az egyetemen nyüzsögnek az emberek – a tanulásnak lőttek. Hova menekülhettek, ha nyugodt körülmények között akartok felkészülni a zh-kra?
Otthon szól a tévé, a koliban bömböl a zene, az egyetemen nyüzsögnek az emberek – a tanulásnak lőttek. Hova menekülhettek, ha nyugodt körülmények között akartok felkészülni a zh-kra?
A Centrális Galériában nemrég megnyitott kiállításban pont az az érdekes, ami a rendszerváltás óta a világon senkinek...
Már 2012-ben elkezdődhetnek a berlini Tempelhof repülőtér területére tervezett városi könyvtár építési munkálatai...
Zömmel uniós forrásból három miskolci és egy sajószentpéteri könyvtár összehangolt szolgáltatásfejlesztése fejeződött...
Kikészült a vizsgadrukktól a California State University egyik végzős hallgatója: a lány az egyetemi könyvtárban...
Négymillió olyan diák él Nagy-Britanniában, akinek még soha nem volt saját könyve – olvasható egy friss tanulmányban.
Huszonháromezer-ötszáz unikális dokumentummal bővült az ELTE Egyetemi Könyvtára.
Siófok példát mutatott azzal, hogy a város méretéhez és igényeihez méltó, lelket erősítő kulturális beruházásra...
Tizennyolcról tizenhat évre szállította le a beiratkozás korhatárát az Országos Széchényi Könyvtár.
Népszerűsíteni kell az olvasást: így van, szinte már vezényszóként skandálhatnánk ezt az elcsépelt frázist, annyian...
Különleges épületben kapott helyet a kansasi központi könyvtár: az épület falára huszonkét világhírű irodalmi mű –...
A korábban bezárt berlini Tempelhof repülőtéren épülhet meg a Berlini Központi Könyvtár, amelynek a tervek szerint...
Építészeti ritkaságnak számító magyarországi könyvtárakat válogattak be gy német naptárba: a zirci, a pannonhalmi, a...
Ajándékba kaphatja másfélszáz diák Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényét az Egyesült Államokban kárpótlásul azért, mert iskolájuk könyvtára levette polcairól a művet.
Több millió kötetet őriznek, gyűjteményeikben olyan ritkaságok szerepelnek, mint a Gutenberg-biblia vagy az első fotográfia.
A tizenegy éves diákoknak is legalább ötven könyvet kellene olvasniuk évente a brit oktatási miniszter által kigondolt országos kampány részeként, amelynek célja a tinédzserek olvasási arányának jelentős növelése.
A tinik körében rendkívül népszerű vámpírtörténet, Stephenie Meyer Alkonyat-sorozatának segítségével népszerűsítik az olvasást Hódmezővásárhelyen, ahol pénteken rendezik meg a kötetekre épülő vetélkedő döntőjét.
Pécsett ismét kinyitott a leázás miatt múlt héten ideiglenesen bezárt, szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont; az üzemeltető kft. ügyvezetője beadta felmondását.
Csőtörés miatt ideiglenesen bezárt a szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont kedden.
Leesett két üveg burkolóelem a szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont külső homlokzatáról vasárnapra virradó éjjel, személyi sérülés nem történt.