Már a középiskolásokat is várja az Országos Széchényi Könyvtár

Tizennyolcról tizenhat évre szállította le a beiratkozás korhatárát az Országos Széchényi Könyvtár.

  • MTI

Tizennyolcról tizenhat évre szállította le a beiratkozás korhatárát az Országos Széchényi Könyvtár. A módosítást Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter jelentette be a Széchényi Emléknapon, a könyvtár nyílt napján.

Bánkuti András

Réthelyi Miklós gratulált az első tíz 16 évesen beiratkozó tanulónak, majd személyesen adta át olvasójegyeiket. Az ünnepség után a diákok egy olyan könyvtári tárlatvezetésen vettek részt, ahol a közönség számára nem látogatható terekbe is bejuthattak. A tanulóknak lehetőségük volt megtekinteni az épületet behálózó raktárakat, amelyekben a bibliotéka különleges és nagy értékű darabokból álló törzsgyűjteményét őrzik.

A pénteki nyílt napon minden tizenhat és tizennyolc év közötti középiskolás díjmentesen válthat egy évre szóló bérletet a könyvtárba. Széchényi Ferenc 1802. november 25-én alapította az Országos Magyar Könyvtárat. Az alapítás évfordulója alkalmából az intézmény minden évben ezen a napon megnyitja kapuit az érdeklődők számára, akik ilyenkor tárlatvezetések keretében és az időszaki kiállításokat megtekintve ismerhetik meg jobban a könyvtárat és a hozzá kapcsolódó érdekességeket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.