Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A korábban bezárt berlini Tempelhof repülőtéren épülhet meg a Berlini Központi Könyvtár, amelynek a tervek szerint...
A korábban bezárt berlini Tempelhof repülőtéren épülhet meg a Berlini Központi Könyvtár, amelynek a tervek szerint 2020-ra kell elkészülnie. A 60 ezer négyzetméteres új épületben az elektronikus adatbázis mellett 3,4 millión nyomtatott kiadványnak is helyet kell biztosítani. Claudia Lux, a könyvtár alapítványának igazgatója reméli, hogy az új létesítmény építészeti jelkép is lesz majd.

Az SPD és a CDU a berlini koalíciós tárgyalásokon megállapodott már a könyvtárépítésről, amelynek költsége 270 millió euróra (több mint 80 milliárd forintra) tehető. Claudia Lux reményei szerint az épület alapkövét 2016-ig letehetik. Hozzátette: olyan "izgalmas könyvtárat" szeretnének, mint amilyen például az egyesült államokbeli Seattle-ben található.
Az ottani városi könyvtárat a Pritzker-díjas világhírű holland építész, Rem Koolhaas és csapata tervezte, a tagolt homlokzatú üvegpalota azóta emblematikussá vált, ugyanis a funkciókhoz tervezték a furcsa formájú, 11 emeletes épületet. A nem fikciós könyveket például nem termekben, hanem egy 4 emeletes "spirálban" sétálva találják meg a látogatók. Az észak-amerikai könyvtárban emellett hatalmas közösségi tereket is kialakítottak.
A német alapítvány igazgatónője ugyanakkor úgy véli, hogy a berlini könyvtár esetében nem csak már elismert építészek jöhetnek szóba. "Szükségünk van a fiatalokra is, akik tudják, mit jelent a digitális és a mobil kommunikáció" - jegyezte meg Claudia Lux.
A Berlini Központi Könyvtár napi mintegy 5 ezer látogatójával az egyik leglátogatottabb kulturális intézmény a német fővárosban. Az új könyvtár helyének kiszemelt tempelhofi repülőteret majdnem pontosan három éve, 2008. október 30-án zárták be, mert gazdaságtalanul működött.
A berliniek egykori kedvenc repülőtere elsősorban azzal írta be nevét a történelembe, hogy a szovjetek által 1948 júniusában életbe léptetett, Nyugat-Berlin kiéheztetését célzó blokád idején a szövetségesek légihídjának, a világ legnagyobb humanitárius akciójának szimbóluma lett. Az 1949 májusáig tartó blokád hónapjaiban mintegy 200 ezer amerikai és angol repülőgép landolt Tempelhof betonján.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.