Az iskolai védőnők többsége nem kapta meg a beígért fizetésemelést
Márciusban átlagosan 20 százalékos fizetésemelést kellett volna kapnia az iskolai védőnőknek is, de a többség mégis kimaradt belőle.
Márciusban átlagosan 20 százalékos fizetésemelést kellett volna kapnia az iskolai védőnőknek is, de a többség mégis kimaradt belőle.
Július 10-ig van időtök eldönteni, hogy szeretnétek-e változtatni a felvételi sorrenden. Annak érdekében, hogy könnyebb legyen meghozni a végleges döntést, összegyűjtöttük, hogy a legnépszerűbb szakok elvégzése után 2023-ban milyen átlagjövedelmet vihettek haza a friss diplomások.
A KSH 2023-as statisztikáiból kiderült, melyek lettek a legrosszabbul fizetett szakmák. Mutatjuk a listát.
Összesen két országban ér kevesebbet a dolgozók bére, mint hazánkban.
Van olyan budapesti kerület, ahol a bruttó átlagkereset közel felébe kerül egy átlagos albérlet, de vidéken is több városban 30 százalék körül mozog az arány.
A duális szakképzésben tanuló diákok amellett, hogy iskolába járnak és szakmát szereznek, még dolgoznak is. A munkájukért pedig fizetést is kapnak, középiskolásként nem is keveset.
Lényegesen több volt az átlagkereset tavaly, mint egy évvel korábban, az infláció miatt mégis kevesebbet ért az emberek pénze.
A legtöbb helyen továbbra is problémát okoz a munkaerőhiány, a munkáltatók mégis kisebb fizetésemeléseket terveznek, mint 2023-ban.
Lényegesen többet lehet keresni fizikai munkásként a fővárosban, mint más régiókban.
Továbbra sem kaptak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a teljesítményértékelési rendszer alapján meddig csökkenhet majd a pedagógusok fizetése. A rendeletet többféleképpen is lehet értelmezni.
2025 szeptemberétől kisebb lehet a fizetése annak a pedagógusnak, aki az értékelés során alacsony szinten teljesített.
2023-ban átlagosan 14-15 százalékkal emelkedtek a bérek Magyarországon. 2024-ben erre számítanak az elemzők.
Bruttó 1 millió 145 ezer – ennyit lehetett keresni a legjobban fizető mesterszakos diplomával átlagosan. Nagy meglepetés, hogy a top3-ban egyetlen műszaki képzés sem szerepel.
Érdekes olvasói levél érkezett az Eduline szerkesztőségéhez az ELTE illetve a Szegedi Tudományegyetem földtudományi alapképzési szak szakfelelősétől a legrosszabbul fizető diplomákkal kapcsolatban. Ennek kapcsán utánajártunk, ha valaki egy ilyen alapszak elvégzése után nem rögtön a munkaerőpiacon helyezkedik el, hanem továbbtanul mesteren, milyen fizetésekre számíthat.
Bruttó 719 587 forint volt az átlagfizetése 2023-ban azoknak a pályakezdőknek, akik mérnökinformatikusként végeztek valamelyik egyetemen a 2020/21-es tanévben - derül ki a Diplomás Pályakövetés legfrissebb adataiból.
Bruttóban 200 ezer forintot sem lehet keresni lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnökként, ami jelenleg a legrosszabbul fizető alapszakos diploma itthon. Mutatjuk, melyik diplomával számíthattok az egyetem után a legalacsonyabb fizetésekre.
Nagy meglepetés, hogy a top 10-es listában egyetlen gazdasági végzettség sem szerepel. Mutatjuk, melyik diplomával lehet az egyetem után a legtöbbet keresni.
Bruttó 346 987 forint volt a pályakezdő pedagógusok átlagkeresete 2023-ban a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai szerint.
A legmagasabb pályakezdő fizetésre a matematika szakon diplomázottak számíthatnak, ennek összege bruttó 460 ezer forint volt 2022-ben.
Megtérül-e a diplomába belefektetett összeg, ha valaki önköltséges formában szerez diplomát valamilyen művészeti képzésen? Megnéztük, mik a legjobban fizető szakmák a diplomás pályakövetés legfrissebb adatai szerint.