Különös képzést indítanak az ELTE-n: a hallgatók megtanulhatják, hogyan védjék meg magukat
Önvédelmi képzés elindítását tervezi az ELTE Sportiroda a Hallgatói Önkormányzattal együttműködésben az egyetem hallgatói számára.
Önvédelmi képzés elindítását tervezi az ELTE Sportiroda a Hallgatói Önkormányzattal együttműködésben az egyetem hallgatói számára.
Emelkedik a diplomás gyed összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Az új alaptantervet mégsem vezetik be 2019 szeptemberében, ahogy a felsőoktatási felvételi komoly szigorítása is 2020-ban kezdődik, de ebben az évben sem fogunk unatkozni: átalakul a Budapesti Corvinus Egyetem, emelkednek a hallgatói ösztöndíjak, új szabályok vonatkoznak a tanodákra.
A 2019-es egyetemi-főiskolai szaklistát böngészitek, de nem tudjátok, mi is azok a duális képzések? Elmagyarázzuk.
Lassan, de biztosan átalakul a nemzetközi felsőoktatási piac? Ezt a kérdést próbálják megválaszolni kutatók világszerte. Több ázsiai ország mindenesetre mindent bevet, hogy felsőoktatási intézményei versenyezni tudjanak a neves brit és amerikai egyetemekkel.
Sok vizsgátok lesz az ünnepek után, de lehetetlenség fejben tartani az összes dátumot? Most egy remek appot ajánlunk, amely nem csak a vizsgákat segít rendszerezni.
Vannak, akik a karácsony előtti héten is vizsgáznak. Mutatunk három tippet, amely a segítségetekre lehet.
Elmosódnak a határok az online és a hagyományos oktatás között, a hallgatók hibrid képzéseken szerzik majd meg a karrierjükhöz passzoló tudást, és jön az új felsőoktatási „szuperhatalom”. Tényleg ilyen lesz az egyetem tíz-húsz év múlva?
Különleges videó jelent meg a „Mentsük meg az Óbudai Egyetemet” nevű Facebook-oldalon.
Módosították a felsőoktatási törvényt, az erről szóló jogszabály már megjelent a Magyar Közlönyben: lazítottak a rektorok kinevezésének szabályain, a 65 évnél idősebb rektorok megbízását is meg lehet hosszabbítani.
Jövőre emelkedik a hallgatói normatíva összege, de mit jelent ez a hallgatóknak? Kik kaphatnak több támogatást jövőre és pontosan mennyivel emelkedett az összeg. Itt a válasz.
Szerinte a védelem a hallgatókat és az oktatókat is megilleti.
Keddig több mint negyvenen nyomták fel egyetemi-főiskolai oktatójukat a „kéretlen balliberális politizálás” miatt – ezt a 888 közölte a Klubrádióval.
Hamarosan véget ér a keresztféléves felvételi, ezért fontos, hogy tudjátok, mit kell vállalnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztetek.
Hamarosan diplomáztok, de még nincs meg a nyelvvizsgátok? Nem mindegy, hogy milyen bizonyítványt szereztek, ugyanis nem minden típust fogadnak el a diplomához. Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Beadandót, tanulmányt vagy szakdolgozatot írtok, de nem tudjátok, hogyan ellenőrizhetnétek magatokat? Itt egy oldal, amellyel megkereshetitek az idézeteket, és plágiummentesíthetitek a szöveget.
CEU-s hallgató és oktató, corvinusos diák, az ELTE társadalmi nemek tanulmányának igazgatója, valamint az MTA munkatársa is felszólal a szombati felsőoktatási tüntetésen.
Horkol a lakótárs és csak úgy beállít a főbérlő? Ha ti is albérletbe költöztetek az egyetem miatt, akkor ezeket a helyzetek ismerősek lehetnek.
Újabb tüntetés tartanak szombat délután Budapesten, a szervezők hárompontos követeléslistát tettek közzé, többek között arra szólították fel a kormányt, írja alá a CEU-szerződést.
Újabb hallgatói fórumot szerveznek egyetemisták és oktatók a felsőoktatás jövőjéről.