Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az utóbbi időben beszámoltunk a Times Higher Education (THE) világrangsoron szereplő külföldi és magyar egyetemekről egyaránt. Most összegyűjtöttük a legfontosabb hazai eredményeket a listáról.
A londoni székhelyű Times Higher Education (THE) világrangsorára összesen nyolc magyar egyetem került fel. A külföldi hallgatók és oktatók arányának és a nemzetközi együttműködésben született publikációknak köszönhetően a magyar egyetemek közül a Semmelweis Egyetem kapta a legmagasabb értékelést, ezzel az egész listában 457. helyet tudva magáénak. Így alakultak tehát a magyar egyetemek a rangsoron:
Első hely: Semmelweis Egyetem
Második hely: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Harmadik hely: Pécsi Tudományegyetem
Negyedik hely kategóriában: Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem
Ötödik hely kategóriában: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Szent István Egyetem
Az előző évi THE-rangsorhoz képest az látszik, több magyar egyetem is rontott a helyezésén, míg a Szent István Egyetem először került fel a listára. Az összesített rangsoron az egyetemek közül a legelső hely az Oxfordi Egyetemé - minderről bővebben itt olvashattok.
A világrangsor készítői öt terület mutatói alapján mérik az intézményeket, melyek az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció. Az összesített rangsoron kívül - hasonló szempontok alapján - készítettek szakterületi rangsorokat is, amely a különböző tudományterületek szerint csoportosítva rangsorolja az egyetemeket. Ezek következnek most, a magyar egyetemek tekintetében.
Gazdasági és üzleti oktatás
A világ legjobb gazdasági és üzleti képzéseit nyújtó egyetemek között szerepel a Budapesti Corvinus Egyetem, amely egyetlen magyar egyetemként tudhatja magáénak a 501+-os kategóriát - a többi, helyezést elért egyetemről itt olvashattok.
Mérnöki képzések
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem a 601-800. helyen került be a legjobbak közé, így szerepelhetnek a világ legjobb mérnöki képzéseit nyújtó egyetemek között. Az idén 1008, az általános mérnöki, a villamosmérnöki, a gépészmérnöki, a repülőgépmérnöki, az építő- vagy a vegyészmérnöki területen oktató intézmény szerepel a listán - amelyről bővebben itt olvashattok.
Informatika
Melyik magyar egyetemen a legjobb az informatikaoktatás a világrangsor szerint? Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem került be a listába, mind két intézmény a 601+ kategóriában. A többi, listára bekerült egyetemről itt olvashattok.
Pszichológia
Egyetlen magyar egyetemként szerepelve a rangsoron, az Eötvös Loránd Tudományegyetem mondhatja el magáról, hogy a legjobb pszichológiai képzéseket indító egyetemek között van a világon. A pszichológiai rangsorról itt olvashattok bővebben.
Bölcsészettudomány
Hasonlóképpen a pszichológiai rangsorhoz, a bölcsészettudományi rangsorba is az Eötvös Loránd Tudományegyetem került be, egyetelen magyar egyetemként a 301-400. kategóriában. Ha érdekel titeket, melyek a legjobb bölcsészettudományi képzést adó intézmények a világrangsor szerint, itt olvashattok róla.
Társadalomtudomány
A társadalomtudományi képzéseket illetően már jóval több magyar egyetem jutott be a világrangsorra: 720 felsőoktatási intézmény közül a Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a 301-400. helyre, az Eötvös Loránd Tudományegyetemet pedig a 501-600. kategóriába sorolták - a többi, bekerült egyetemről itt olvashattok.
Élettudományi képzések
821 intézmény biológiai, állatorvostudományi, agrártudományi és erdészeti, illetve sporttudományi képzései között hat magyar egyetem is szerepel a listán. A legjobb eredményt az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem érte el: mindkettő a 301-400. helyen végzett. A Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem az 501-600. lett, a Szent Isván Egyetem pedig a 601+ kategóriába került be. Bővebben itt olvashattok erről a rangsorról.
Orvos- és egészségtudományi képzések
A legjobb orvostudományi, fogorvostudományi és egészségtudományi képzéseket rangsoroló listában a Semmelweis Egyetem a 301-400., a Pécsi Tudományegyetem a 401-500., a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem pedig az 501-600. helyet szerezte meg. Még több intézményről itt olvashattok.
Fizika
Ebben a kategóriában öt magyar egyetem is bejutott a rangsorba. A legjobb kémiai, fizikai, csillagászati, föld- és tengeri tudományi, matematikai és statisztikai képzések között szerepel (sorban) az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem (ez utóbbi két egyetem ugyanazon kategóriában). Folytatva a listát, bejutott még a Pécsi Tudományegyetem is a legjobbak közé. Bővebben erről a rangsorról itt olvashattok.
Összesítve elmondható, az élettudományi, vagyis a biológiai, állatorvostudományi, agrártudományi és erdészeti, illetve sporttudományi képzéseket illetőleg a legerősebbek a magyar egyetemek a THE-rangsor szerint, hiszen ebbe a kategóriába jutott be a legtöbb magyar egyetem, összes hat intézmény (hozzátéve: eggyel megelőzve a fizika tudományterületét).
De hol a legjobb tanulni?
A THE-rangsorhoz készült egy összesített európai részrangsor is, amelyben 18 ország 125 ezer diákja vett részt. A felmérés kérdései az egyetemek oktatási és tanulási lehetőségeihez kapcsolódtak, de az egyetemi légkört is vizsgálták a hallgatók megítélése alapján. Ezen a listán is a brit egyetemek kerültek az első helyekre, de a magyarországiakból is felkerült négy intézmény:
Az összesített magyar oktatási részrangsorban a Semmelweis egyetem lett a legjobb, a 41. helyen áll. A második magyar egyetem a Szent István Egyetem lett 126-150. helyezéssel, majd a Debreceni Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem jön, mind a két intézmény 151-200. helyezéssel.
Ezek a világ legjobb egyetemei: járjátok végig őket
Ódon és nagyszabású épületek, ezeréves működés, világhírű öregdiákok - ezek az intézmények vezetik a legjobb egyetemek rangsorát.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).