Újabb budapesti iskolában lázadtak fel a szülők a közétkeztető Hungast ellen
Újabb fővárosi iskola szülői munkaközössége érzi úgy, nem megfelelő a közétkeztetés minősége.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárjaként már a kinevezését követő napon megkeresték egy kormányközeli vállalkozás képviselői, akik azt szerették volna elérni, hogy továbbra is beleszólhassanak az intézmény közbeszerzéseibe – erről is beszélt Fendler Judit a Partizánnak adott interjújában, írta meg a 24.hu.
Fendler 2016-ban lett az egyetem kancellárja, és elmondása szerint már a kinevezése másnapján kapcsolatba lépett vele egy olyan cég, amely Orbán Viktor édesapjához, Orbán Győzőhöz volt köthető, és akkoriban külső vállalkozóként az egyetem közbeszerzéseit intézte. A cég képviselői a politikai kapcsolataikat sem titkolva jelezték, hogy a jövőben is ők kívánják eldönteni, kik nyerjék el az egyetemi megbízásokat. Fendler azonban felbontotta velük a szerződést, ezt követően pedig egy helyi fideszes politikustól is kapott telefonos megkeresést.
Az SZTE kancellárja az egyetemi kórházak étkeztetésével kapcsolatban is beszámolt egy esetről. Állítása szerint a szolgáltatást a Hungast Kft. szerette volna megszerezni, a céggel folytatott tárgyaláson pedig Bánki Erik korábbi fideszes országgyűlési képviselő is megjelent. Fendler elmondása alapján már az első e-mailes megkeresést is Bánki küldte, majd személyesen is elkísérte a vállalat vezetőjét az irodájába.
A Hungast egy olyan étkeztetési rendszert ajánlott, amelyben a betegek tableten keresztül, étlapról rendelhettek volna a kórházi szobájukba, a szolgáltatás azonban a korábbinál kétszer többe került volna. Mint ahogyan azt a lap is írja, Bánki nevét korábban már összefüggésbe hozták a Hungasttal, a politikus ugyanakkor eddig tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lenne a céggel.
Az interjúban az egyetemi informatikai rendszerek beszerzése is szóba került: ezzel kapcsolatban Fendler felidézett egy 2018 körüli esetet, amikor egy kollégájával az egyetemet fenntartó minisztériumban tárgyalt, és a megbeszélésre váratlanul belépett Fauszt Zoltán vállalkozó, aki a kancellár elmondása szerint azzal fenyegette meg, hogy kirúgatja.
A konfliktus hátterében Fendler szerint az állt, hogy nem kívánta támogatni az egyetem adminisztrációs és vállalatirányítási rendszereinek olyan lecserélését, amely a piaci ár többszörösébe került volna. A kancellár azt mondta, tízéves munkája során ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy ilyen helyzet után elsírta magát. A Partizán az interjúban arra is kitért, hogy Fauszt vállalkozásaihoz olyan rendszerek köthetők, mint a Neptun, a KRÉTA és a Poszeidon, amelyekkel kapcsolatban a műsor szerint rendőrségi nyomozás is indult.
A kancellár hozzátette, hogy amikor 2019-ben ismét megpályázta a tisztséget, Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a párt Lendvay utcai székházába hívta. Elmondása szerint Kubatov egy listát olvasott fel neki azokról a személyekről és vállalkozásokról, amelyek előnyben részesítésére vonatkozó kéréseket a kancellár az előző három évben nem teljesítette.
A beszélgetésben szóba került egy tavalyi szegedi, háborúellenes DPK-rendezvény is, amelyen az egyetemről és Fendlerről készült rövid videót vetítettek le. A kancellár állítása szerint eredetileg úgy tájékoztatták, hogy a Miniszterelnökségről érkező stáb a közmédiának készít interjút, arról pedig csak utólag értesült, hogy a felvétel egy részét a politikai rendezvényen is felhasználták.
Újabb fővárosi iskola szülői munkaközössége érzi úgy, nem megfelelő a közétkeztetés minősége.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.