Feljelentést tett a kormány a KRÉTA-rendszer miatt, több mint 100 milliárd forintos beszerzéseket vizsgálnak

A kormány szerint a közoktatásban kötelezővé tett rendszer körül úgy szorították ki a versenyt, hogy végül egyetlen szereplő maradt a piacon.

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter bejelentette, hogy az átvilágítás során kiderült, hogy a KRÉTA, a Neptun és a Poszeidon informatikai rendszereknek kezdetben még voltak versenytársai, azonban az előző kormány olyan pályázati feltételeket alakított ki, amelyek fokozatosan kiszorították a konkurenciát a piacról.

Úgy látjuk, hogy a verseny teljesen eltűnt, a kormány és az intézmények kiszolgáltatottá váltak, és indokolatlanul magasak lettek az árak

– fogalmazott Tanács Zoltán.

A minisztérium 2019-ig visszamenőleg vizsgálta a beszerzéseket. A miniszter szerint ebben az időszakban több mint 100 milliárd forintot fordítottak a KRÉTA, a Neptun és a Poszeidon rendszereire. Az ügyben egy 40 oldalas feljelentést készítettek részletes mellékletekkel.

Tanács Zoltán szerint a vizsgálat alapján előbb titkos döntésekkel kötelezővé tették a rendszerek – köztük a közoktatásban használt KRÉTA – alkalmazását, miközben a szerzői jogok és a forráskód egy magánvállalkozás kezében összpontosult. A miniszter azt is állította, hogy több döntés nem jelent meg a Magyar Közlönyben, és a 2026-os országgyűlési választások előtti utolsó hetekben csak ezen a területen közel 20 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket.

Probléma probléma hátán

A KRÉTA-t a Köznevelési Tanulmányi és Regisztrációs Alaprendszer fejlesztője, az EduDev Zrt. működteti. (A tulajdonosa – a Neptunhoz hasonlóan – egyébként Fauszt Zoltán, akiről az Átlátszó korábban megírta, hogy 2000 és 2014 között az egykori felsőoktatási államtitkár, majd miniszter, Palkovics László üzlettársa.) A cég saját bemutatkozása szerint többféle oktatási, adminisztrációs és információs szoftvert fejleszt.

A rendszerrel rengeteg probléma volt az elmúlt években. 2025 áprilisában több jelzés érkezett arról, hogy a szülői KRÉTA-alkalmazás két héten át nem működött iOS-rendszerű készülékeken. A szülők hiába próbálták elérni az ügyfélszolgálatot, nem kaptak választ. Szerkesztőségünk akkor több telefonszámon is próbálkozott, sikertelenül.

A 2025/2026-os tanév elején pedig a Szülői Hang Facebook-csoportban több szülő jelezte, hogy gyereke iskolájában a tanév első napjaiban egyáltalán nem működött a rendszer. Volt, ahol a diákok még az órarendjüket sem tudták megnézni, és sok szülő is arról panaszkodott, hogy nem tud belépni a szülői felületre, és a tanároknak is órákba telik, amíg valamit el tudnak intézni a KRÉTA-ban.

AI-beszédszimulációval gyakorolhatnak idegen nyelvet a diákok a KRÉTA-ban

A téli szünet könnyen visszaveti a nyelvtanulást, különösen a beszédkészséget. Pedig napi 20-30 perc célzott gyakorlás elegendő ahhoz, hogy a tanulók januárban ugyanonnan folytathassák, ahol abbahagyták. Ebben segít a KRÉTA-rendszerben ingyenesen elérhető Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.