Több iskolában is akadozott a KRÉTA a tanév első napjaiban

Az órarend és a terembeosztás még nem minden iskolában elérhető, de a szülők Gulyás Gergely levelét már megkapták.

A Szülői Hang csoportban több szülő is jelezte, hogy a tanév első napjaiban egyáltalán nem működött a gyereke iskolájában a KRÉTA. Emiatt volt olyan intézmény, ahol diákok azt sem tudták, milyen tárgyaik lesznek vagy éppenséggel melyik terembe kell menniük, így minden könyvet vinniük kellett.

Több szülő arra is panaszkodott, hogy a szülői KRÉTA-ba be sem tudott lépni. Volt, aki nem kapta meg a jelszót, míg másoknál a rendszer folyamatosan "karikázott", és nem töltött be semmit vagy folyamatosan visszadobta őket a kezdőoldalra.

Akadt azonban olyan anya is, aki nem adta fel: kétszer törölte és telepítette a KRÉTA-t, mire be tudott lépni.

Néhányan azt emelték ki, hogy a belépés után  az előző tanév adatait látták, a mostanit még nem. Az Eduline is tud olyan iskoláról, ahol az igazgató az augusztusi vizsgákra, a nyári létszámváltozások miatt levélben hívta fel a szülők figyelmét, hogy csak szeptember 8-a után léptetnek tanévet, és csak utána látszódik majd az új órarend és a terembeosztás.

Nálunk még csak a miniszteri levél van a KRÉTA-ban

- jegyezte meg egy másik anya.

Ezzel párhuzamosan természetesen voltak olyan iskolák, ahol zökkenőmentes volt a KRÉTA-ban is tanévkezdés: az órarend mellett már a házi feladatok és a dicséretek is felkerültek a rendszerbe.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy Gulyás Gergely levelet küldött a szülőknek szeptember 2-án este a KRÉTA-ban, amiben sok sikert kívánt a tanévkezdéshez.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.