Iskolakezdés előtt egy héttel lezárják a Keleti pályaudvart egy hónapra
Akik szeptemberben vonattal jártak volna be, azoknak lehet más járművet kell választaniuk.
A kaposvári polgármester sörrel érkezett az új játszótér megnyitójára
„Sört ígértem, nem? Ha jó idő lesz akkor sört, azt mondták, ma jó idő lesz, úgyhogy azt hoztunk, a képviselőtársam pedig gyümölcsöt” – hangzott el a Facebook-videóban, amiben megörökítették Szita Károly „ünnepélyes” játszótér átadóját.
Nem nyert a fideszes polgármesterjelölt, leállították az iskolaudvarok felújítását Zuglóban
Az egyik zuglói iskolában azért maradt el a tanévzáró nyáron, mert az iskola szerint megkezdődött az udvar felújítása, majd később kiderült, a beruházást bizonytalan ideig elhalasztották.
Hatalmas képen köszön vissza Karikó Katalin a Semmelweis Egyetem újonnan átadott tantermében
Munkássága tiszteletére az egyetem egy tantermet nevezett el a Nobel-díjas kutatóról.
Decemberben hidegről és patkányokról számoltak be, most végre felújíthatják a budapesti Gundel Károly Technikumot
Várhatóan 2026 márciusáig, több mint 7,7 milliárd forintból újul meg a neves Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum.
Továbbra is omladozik a tornaterem, alternatív megoldással tesiznek a diákok Tiszapüspökin
Az iskola többi részét kisebb hiányosságokkal ugyan, de felújították. A tornaterem viszont továbbra is használhatatlan, miután a kivitelező és az intézmény fenntartója között jogvita alakult ki a munkák minősége és a kifizetések miatt.
Egymilliárd forintból építenek tornacsarnokot egy egyházi gimnáziumban
A munkálatok költségeit az adófizetők állják állami támogatás formájában.
Oktatási intézménnyé alakítja a 30 éve üresen álló Avas Szállót az MCC
A rég nem használt szállodából részben oktatási intézményt akarnak létrehozni, de az épület négyezer négyzetméterének további kihasználásáról még nem tudni a részleteket.
Újabb konténerekkel büszkélkedhet egy gyömrői általános iskola
A „megfelelő tanulási körülmények” kialakítása érdekében újabb konténereket helyeztek el a gyömrői Fekete István Általános Iskolánál. Emellett még további kettő várható a város egy másik oktatási intézményéhez.
Okostáblát is kértek a szülőktől egy zuglói iskolában
Az iskola és az eszközök karbantartása a fenntartó feladata lenne. Ez azt jelenti, hogy az állami oktatásban ez elvileg a tankerület dolga. Mégis a szűkös anyagi keret miatt sok intézmény támaszkodik a szülői - lassan kötelezően elvárt - segítségre.
A kormány szerint zökkenőmentesen működik a közoktatás, de a tanévkezdés másról árulkodik
Iskolabezárások, konténertantermek, vödrök – ilyen kényszermegoldásokkal kezdődött meg az a tanév, amely a kormány kommunikációja szerint teljesen zökkenőmentes. A háttérben tanár-, és forráshiány állhat, amelyet tovább tetézhet a státusztörvény.
Színházterem és kápolna is van egy felújított gimnáziumban Csepelen
Színházterem, konditerem, kápolna, könyvtár, modern, jól felszerelt szaktermek. Ilyen iskolákat általában amerikai filmekben látunk, nem pedig Magyarországon, azon belül is Csepelen.
A gyömrői általános iskolában két osztálynak tanterme sincs, noha jövő pénteken kezdődik a tanév
A létszámnövekedés miatt két átmeneti konténert ígértek nekik, de ez sem érkezett meg időben, a legutóbb szeptember közepére ígérték. Vagyis a tanév kezdetére már biztosan nem fog rendelkezésre állni.
Több mint egymilliárdból újul meg 24 középiskolai diáklabor
Ezzel népszerűsítené a kormány a tudományos pályát a fiatalok körében.
Beomlott egy felújítás alatt álló iskola tetőszerkezete Kaposváron
Éjszaka beomlott a tornacsarnok tetőszerkezete a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázimban, pedig épp zajlik az épület felújítása a nyári szünet alatt.
Négy éve egy gyógyszertárban tanulnak a diákok Babócsán
Négy éve egy volt gyógyszertárban tanulnak a gyerekek Babócsán, mert még mindig nem értek a helyi iskola 1,8 milliárdos felújításának a végére, pedig a tervek szerint ennek 2020 szeptemberéig meg kellett volna történnie.
Válaszolt a minisztérium: továbbra sem tudni, meddig tart még a gödöllői Török Ignác Gimnázium felújítása
A minisztérium továbbra is a tankerület hetekkel ezelőtti közleményét tartja irányadónak a gödöllői iskola felújításával kapcsolatban, az azonban továbbra sem derült ki, meddig tartanak még a munkálatok, miközben a diákok nem a saját iskolájukban, hanem környező intézményekben tanulnak.
Friss: a diákok hazamentek, a szülők próbálnak takarítani a beázó gödöllői gimnáziumban
Ma is esett az eső, egy tető nélküli iskola esetében pedig ez nem "előnyös". Tovább duzzad a botrány a gödöllői Török Ignác Gimnáziumon körül.
A tankerület szerint még mindig alkalmas oktatásra a gödöllői gimnázium, ami beázik
Az iskolában még nyáron kezdődtek el a felújítások, de a munkák nem értek véget a tanév kezdetére, ezzel egyre több gondot okozva a diákoknak, tanároknak.