szerző:
Tarnay Kristóf Ábel

A létszámnövekedés miatt két átmeneti konténert ígértek nekik, de ez sem érkezett meg időben, a legutóbb szeptember közepére ígérték. Vagyis a tanév kezdetére már biztosan nem fog rendelkezésre állni.

Többször is írtunk már a leromlott gyömrői Fekete István Általános Iskola „egy-két évvel elhalasztott” felújításáról, a veszélyes épület miatt májusban tüntettek is a szülők. Az ATV híradója szerint továbbra sincs megoldás, az iskola omladozik, segítséget nem kapnak, a falakat szülők festik önkéntes munkában, ahogyan régóta teszik. Jelenleg ott tart a helyzet, hogy bár jövő pénteken kezdődik a tanítás, az intézmény két új osztályának egyelőre tanterme sincsen. A felújításért évek óta harcoló szülők már belefáradtak a kálváriába – összegezte a csatorna a helyzetet.

Amikor több éve egy jókora rész leszakadt az egyik tanterem plafonjából, új épületet ígértek nekik, de ezt két éve visszavonták – idézték fel. Ám míg hitegették őket, az iskolaépület állapota tovább romlott. Mivel több gyerek is jár oda, mint megengedett lenne, idén ezért plusz osztályt is kialakítottak. A létszámnövekedés miatt két átmeneti konténert ígértek nekik, de ez sem érkezett meg időben, a legutóbb szeptember közepére ígérték. Vagyis a tanév kezdetére már biztosan nem fog rendelkezésre állni.

Ahogyan a rossz állapotban lévő épület bontása sem kezdődött még el. A szülők és a diákok önkéntes felújítási munkái mellett – bár régóta nem fenntartó – az önkormányzat is közel százmillióért segít a tankerületnek az épület működtetésében. Kommunikációs vezetőjük arról beszélt a csatornának, úgy tudják, új terveket kellett készíteni, mert nincs megfelelő anyagi forrás az eredetiek megvalósítására.

(Kiemelt képünk: az építés alatt álló konténeriskola Gyömrőn tavaly augusztusból, forrás: Mi Hazánk Gyömrő, Facebook)