Három gyerek maradt a frissen felújított iskolában, be kellett zárni
A faluból inkább messzebbre viszik a gyerekeket, így fenntarthatatlanná és néptelenné vált a Vida Andrásról elnevezett elemi iskola.
A faluból inkább messzebbre viszik a gyerekeket, így fenntarthatatlanná és néptelenné vált a Vida Andrásról elnevezett elemi iskola.
A szűkös költségvetési források miatt a román kormány számos, a tanároknak és óraadóknak kedvezőtlen intézkedést vezetne be. Az oktatási szakszervezetek tanévkezdés helyett tüntetésre készülnek szeptember 8-án.
Akár közel négymillió forintos bírságot is kaphat az a tanár a "módszere" miatt.
Az iskola igazgatója a privát telefonjáról is hozzáférhetett az élő felvételekhez.
A legutóbbi román értettségi vizsgán volt a legnagyobb a megbukottak aránya.
A diákszervezetek képviselői tiltakoznak az intézkedés ellen.
Bár idén néhány nappal rövidebb a nyári vakáció a magyar diákoknak, mi még mindig a szerencsések közé tartozunk, hiszen Angliában egészen július második feléig kell iskolába járniuk a diákoknak. Mutatjuk, hogyan alakul a nyári szünet időtartama más európai országokban.
A kérdés már csak az, mikor előznek be a Szlovákok is.
A régiós országok közül Lengyelországban a legmagasabbak a fizetések, a leggyorsabb növekedést az elmúlt években pedig Romániában figyelték meg.
Az elkövetők ellen szexuális perverzió, testi sértés és jogellenes szabadságelvonás miatt is vádat emelhetnének.
Az ügy csak hétfőn került nyilvánosságra, holott az első eset még 2022-ben történt.
Körülbelül 1,5 millió gyerek él szegénységben az országban.
És a reklámozásuk is tilos lesz az iskolák és kórházak egy kilométeres körzetében.
A 15 éves diák egy elmérgesedett szóváltás hevében használta a vegyi anyagot.
A baleset még szerdán történt, az iskola igazgatója szerint a plafon a huzat miatt omolhatott be.
A feltárt dinoszauruszmaradványok egy viszonylag kisméretű, többnyire két lábon járó növényevő fajtól származnak.
Összesen 486 317 kedvezményezett diák kártyáját már érvényesítették, illetve 63 ezer érvényesítése még folyamatban van.
Egyelőre semmit sem tudnak tenni érte. Az érintett intézményben az oktatás január 8-án folytatódik.
Mutatjuk a Romániában élő pedagógusok fizetésemelésének részleteit.
A parlament szerdán fogadta el az indítványt.