Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az ügy csak hétfőn került nyilvánosságra, holott az első eset még 2022-ben történt.
Kétszer is megerőszakoltak az iskolatársai egy 8 éves gyereket a bukaresti Nicolae Titulescu iskola mosdójában - írta meg a Digi24 román nyelvű cikke alapján a Maszol.
A hírek szerint az első eset még 2022-ben történt és bár akkor büntetőeljárás indult, mivel az elkövető 11 éves volt, ezért túl fiatalak ítélték ahhoz, hogy felelősségre lehessen vonni.
A Digi24-nek nyilatkozó bántalmazott kisfiú édesanyja elmondta, hogy ekkor három héttel az eset után szerzett tudomást a történtekről, amikor a gyereke játék közben kezdte elmondani, hogy mi történt vele, amikor az egyik tanítási napon mosdóba ment.
„2022-ben a gyermekemet bántalmazták az iskolai mosdóban. Túl későn jöttünk rá. Egy csütörtök este a gyerek viselkedését látva hívtuk a gyermekpszichológust. Játék közben, ő mesélte el, így tudtuk meg, hogy iskola után, afterschool előtt kiment a vécére, és egy fiú rányitott, azt mondta neki, hogy fogja be. A többit el tudják képzelni"
- mondta a szülő, aki ezt követően az iskola igazgatónőjéhez fordult, akitől azonban azt a választ kapta, hogy június 10-e van, vakáció.
"Három héttel a történtek után tudtuk meg. Elmentem a rendőrségre. Az igazgatónő nem hívta a rendőrséget. Mi hívtuk a rendőrséget otthonról. Az igazgatónő, amikor szeptemberben eljöttem, hogy kérjek egy papírt arról, hogy történt-e vizsgálat, azt mondta, hogy nem történt vizsgálat" - tette hozzá a bántalmazott fiú édesanyja.
Ugyanezt a kisfiút 2023-ban egy másik társa ismét megerőszakolta, decemberbe pedig büntetőeljárás indult az ügyben. A bukaresti tanfelügyelőség és a román oktatási minisztérium azonban állítólag csak hétfőn értesült a helyzetről, mivel a minisztériumot sem 2022-ben, sem tavaly decemberben nem értesítették a történtekről.
Vlad Drinceanu bukaresti tanfelügyelő azt mondta, az ügy múlt hét pénteken került nyilvánosságra, miután az áldozat szülei bejelentést tettek. Azt ígéri, hogy az ügyet kivizsgálják majd, és a nyomozás jelenleg is folyik.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.