A Magyar Orvosok Szakszervezete kéri a miniszterelnöktől, hogy vegyék figyelembe a gyermekek, a szülők, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók érdekeit és kérését.
Az általános iskolai beiratkozás a héten kezdődött, április 16-án éjfélig lehet jelentkezni az első évfolyamra. A legfontosabb kérdésekre válaszolunk a teendőkkel és az idei szabályokkal kapcsolatban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette az iskolanyitással kapcsolatos részleteket.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bejelentette, az alsósok a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy vagy bérlet nélkül, ingyenesen utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben.
A kisebbek esetében is veszélyes a járvány, az óvodapedagógusok, pedig még nem védettek, ezért arra kérik a kormányt, tartsák zárva a köznevelési intézményeket és csak akkor nyissák ki őket, amikor a "hullám levonult".
Az alsósoknál a kormány továbbra is ragaszkodik az április 19-i iskolanyitáshoz - megszületett a kérelemminta, amivel a járványügyi helyzetre hivatkozva a szülők kikérhetik őket az iskolából.
Részsikernek tekinti a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a felsősök továbbra is online tanulhatnak - azonban az ovisok és az alsósok esetében vannak fenntartásaik.
A korábbi tervekkel ellentétben április 19-én csak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai nyitnak ki - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután. A szülők egy része alighanem örül a hírnek, sokan ugyanis félnek visszaengedni gyerekeiket a közösségbe, tartanak attól, hogy elkapják a vírust és hazaviszik azt a családba - ez derül ki azokból a levelekből és hozzászólásokból, amelyeket az Eduline szerkesztősége kapott. Mégis sokan fognak hétfőtől kockáztatni, mert már nem tudják megoldani az otthoni gyermekfelügyeletet.
A járványügyi szakemberek véleményei és a mindennapi tapasztalatok alapján úgy vélik, az óvodákban és az általános iskolákban sem indokolt a jelenléti oktatás.
Az eset után azonnali hatállyal visszavontak több üzemeltetési feladatott, most mindent megtesznek, hogy a rovarirtás időben befejeződjön és 19-én mindenkinek elindulhasson a személyes oktatás.
Magyar gimnazisták nyerték meg a legnevesebb nemzetközi vitaverseny döntőjét – a tizedikes diákok „újonc” kategóriában indultak az oxfordi versenyen, és az egyik legrégebbi brit magániskola csapatát is legyőzték. Pedig míg számos európai és ázsiai országban népszerű „iskolai sport” a vitázás, itthon alig néhány iskolában működik vitaklub. Kár, a társadalom is jól járna azzal, ha már tizenévesen megtanulnánk jól vitázni. Olyan témákról is, amelyekről nagyon mást gondolunk.
A következő tanévtől az intézmények eldönthetik, melyik típusú könyvből szeretnének oktatni - katolikus történelem- és irodalomtankönyvből is válaszhatnak.
Bár a középiskolás diákok és tanárok május 10-ig még otthonról vesznek részt az oktatásban, az általános iskolásoknak és az óvodásoknak hétfőtől már nyitnak az intézmények.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli a középiskolák május 10-ei nyitását, ugyanakkor úgy ítélik meg, hogy az általános iskolák és óvodák jövő heti nyitása túl korai, elhamarkodott és veszélyes. A 21 Kutatóközponttal készített felmérésük alapján ezzel a tanárok is egyetértenek.