Még tovább utazhattok a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt diákigazolványokkal - de meddig?

Májusban ismét meghosszabbították a koronavírus-világjárvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet, így a diákigazolványotok is tovább lesz érvényes. Mutatjuk, hogy meddig, és melyik tanév matricájával érvényesített plasztikkártyával használhatjátok ki az utazási kedvezményeket.

  • Tóth Alexandra

A közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig fogadják majd el a diákigazolványokat, vagyis várhatóan egészen november közepéig utazhattok kedvezményesen - tájékoztatott az Oktatási Hivatal (OH).

Pontosan melyik lejárt matricákat fogadják el? 

A köznevelésben tanulók a 2019/2020-as és 2020/2021-es tanév érvényesítő matricáját, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricáját, illetve a 2020/2021-es tanév első és második féléves matricáját is használhatják az utazási kedvezményekhez.

Ezzel a lehetőséggel akkor is élhettek, ha már befejeztétek az iskolát és nem tanultatok tovább - tehát a jogviszonyotok a 2019/2020-as vagy a 2020/2021-es tanévben lezárult -, viszont rendelkeztek arra az időszakra érényes diákigazolvánnyal. 

Nincs diákigazolványotok, de van aktív jogviszonyotok?

Ebben az esetben kérhettek igazolást az intézménytől. A 2020. november 4-én vagy azt követően kiállított igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek, az igazoláson megjelenő érvényességi időtől függetlenül. Ezt most az intézmények szkennelve, elektronikusan is kiküldhetik és otthon kinyomtathatjátok. A közlekedési szolgáltatók az igazolásokat nyomtatott aláírással és pecséttel is elfogadják, fontos azonban, hogy elektronikus formában (pl. mobilon felmutatva) nem.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.