Évek óta késik az iskolafelújítás, egy régi gyógyszertárból tanulnak a gyerekek

Még a kanyarban sincs a babócsai iskola ügyének vége, a helyi szülők inkább kimenekítik a gyereküket.

  • Csik Veronika

A Népszava számolt be a kaposvári tankerület 1,1 milliárd forintos pályázatában elindult iskolafelújításról, ami a helyi iskola életét teljesen felforgatta. A hátrányos helyzetű dél-somogyi településen élők úgy érzik, csúnyán ráfáztak - írja az oldal. Szerintük nem is lett volna szükség ekkora beruházásra, elég lett volna szigetelni és tatarozni az épületet.

Az iskolába a felújítást követően 300-500 gyereknek kellene majd járnia, ám jelenleg a létszám alig 120: a tanulók ötödét az elmúlt másfél évben vitték el a szülők, megelégelve, hogy az alsósok a hajdani gyógyszertár épületébe, a felsősök a plébániára kényszerültek.

Előbbiben az órák áthallatszanak a másik osztályba és a 80-90 gyereknek egy 8x12 méteres udvar jut, utóbbiban többek között olyan helyiségekben zajlik az oktatás, amelyeknek önálló kijáratuk sincs, hanem csak másik „tantermeken” keresztül lehet megközelíteni őket - sorolja a Népszava.

A lap megkereste az érintett tankerületet, akik szerint a két kijelölt, ideiglenes helyszínen, vagyis a hajdani gyógyszertárban és paplakban „az oktatás-nevelés feltételeit maradéktalanul biztosítjuk a vonatkozó előírásoknak és a szülői igényeknek megfelelően”.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.