Sajtóértesülések szerint az osztrák kormány ma délelőtt bejelenti, hogy hétfőtől általános lezárást vezetnek be a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt, az iskolák tíz napra távoktatásra állnak át.
Egyre több iskolában kell rendkívüli szünetet vagy online oktatást elrendelni koronavírus-fertőzött diákok vagy tanárok miatt. A minisztérium szerint az iskolák alig egy százalékában kellett intézkedni.
A maszkviselés a leghatékonyabb fegyver a Covid elleni küzdelemben - állítja az első olyan tanulmány, amely globális kutatás eredményei alapján készült.
Az eddigi adatok szerint a be nem oltott tanárok 19 százaléka továbbra sem adatná be magának a koronavírus elleni vakcinát – ez derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) felméréséből.
A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium vezeti a Pest megyei középiskolák 2022-es HVG-rangsorát, de dobogós helyet szerzett egy gödöllői és egy érdi gimnázium is. Pest megyéből került a legtöbb középiskola a HVG százas listájára, a legtöbb intézményt Budapest agglomerációjában találjuk.
Egyre többen értik meg, hogy az a problémakör, amit a kötelező oltásról szóló rendelet okoz, nem azoknak a magánügye, akiket folyton lehülyéznek anélkül, hogy bármit tudnának az élethelyzetükről – mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja a kötelező oltás ellen szervezett mohácsi demonstráción.
December 3-ig jelentkezhettek a középiskolák központi írásbeli felvételijére, a diákok az ország bármelyik – írásbelit szervező – intézményében vizsgázhatnak függetlenül attól, hogy később melyik gimnáziumba vagy technikumba adják majd be a jelentkezési lapjukat.
Szerda este békés demonstrációt szerveznek pedagógusok Mohácson, így tiltakoznak a kötelező oltás ellen. Az egyik szervező az Eduline-nak azt mondta, van a környéken olyan iskola, ahol a dolgozók negyven százaléka nem oltatta be magát koronavírus ellen. Ha őket fizetés nélküli szabadságra küldik, komoly bajba kerülnek az intézmények, miközben – fogalmazott – „az oktatás lassan romokban van”.
Legyen újra 18 év a tankötelezettségi korhatár, dolgozzák át a tanterveket, adjanak nagyobb szakmai szabadságot a tanároknak, változzon az állami iskolák fenntartói rendszere, kapjanak magasabb bért a pedagógusok – többek között ilyen oktatási javaslatok szerepelnek az ellenzéki pártok programjaiban. Kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak ezekről a kérdésekről az Eduline olvasói, és változtatnának-e például a kötelező olvasmányok listáján, a mindennapos testnevelésen vagy az iskolakezdés időpontján.
Nem sok értelme van annak, hogy a diákok nap mint nap tízkilós hátizsákkal menjenek iskolába, „hiszen ugyanaz a tartalom, ami a tankönyvben ott van, elérhető más formában is” – mondta az Eduline-nak adott interjúban Frész Attila, a jövő szeptemberben induló Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium igazgatója. A technikum alapítói azt ígérik, nemcsak a módszerek és az eszközök – a diákok laptopot (is) használnak majd a tanuláshoz –, hanem az iskolai terek is eltérnek majd a hagyományostól, az épületben számos „informális és formális tanulásra” alkalmas helyet alakítanak ki.