"Elképesztő az a cinizmus, amit tapasztaltunk" - megint hiába tárgyaltak a kormánnyal a szakszervezetek

Semmilyen eredményre nem vezetett a pedagógus-szakszervezetek és a kormány újabb tárgyalása - erről a szakszervezeti vezetők számoltak be az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott sajtótájékoztatón. Azt is kiemelték: március 16-tól sztrájkolnak.

  • Eduline

„Mindig azt hisszük, hogy a következő tárgyaláson történik valami pozitív végre-valahára. De nem, sőt ez a mai borzalmasabb volt az eddigi összesnél. Elképesztő az a cinizmus, amit tapasztaltunk. Még elégséges szolgáltatás egyeztetésére hívtak minket, miközben pénteken kijött egy rendelet, és itt és most azt kellett megtudnunk, hogy az maga a még elégséges szolgáltatás. Akkor miért bohóckodunk? Itt ülünk órákat, csatázunk, Miről is? Amikor a fejünk felett döntöttek” – mondta a pedagógus-szakszervezetek és a kormány szerdai tárgyalásáról Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Hozzátette: március 16-án lesz sztrájk, „mert van miért küzdeniük”, maga a sztrájkrendelet is sérti az alkotmányos jogaikat, de az oktatás is számos problémával küzd.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja azt mondta, semmilyen kompromisszumkészséget nem tapasztalnak a kormány részéről, „még olyan kérdéseket sem hajlandóak végigtárgyalni, amelyek a napi működést teljesen ellehetetlenítik”. Példaként említette azoknak az oltatlan pedagógusoknak az ügyét, akiknek az orvosi felmentése vagy miniszteri mentesítése hamarosan lejár. „Sorra fognak kiesni a kollégák” – tette hozzá.

Módosították a munkaterhelésre vonatkozó követeléseiket, 22 órához ragaszkodnak – ebben sem látnak ugyanis kompromisszumkészséget a kormányzat részéről.

Arra kérik a pedagógus-szakszervezeteket támogató szülőket, hogy arra készüljenek: március 16-ától nem küldik iskolába a gyerekeiket. "Bennünket ezzel tudnak segíteni" - mondta Nagy Erzsébet.

Hozzátette: a március 16-i sztrájk még elégséges szolgáltatásairól benyújtják a keresetet a bírósághoz, emellett az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Szabó Zsuzsa kiemelte, hogy mindenképpen biztosítani fogják a március 16-i sztrájk jogszerűségét, ezért kérik arra a pedagógusokat, hogy kezdjék el a szervezési munkát.

 

Hozzászólások

„Nem a betűkkel kellene kezdeni az olvasást” – Fóti Péter szerint a gyerekek nem úgy tanulnak, ahogy az iskola tanítja őket

Fóti Péter oktatáskutató az alsó tagozatos oktatás egyik alapvető hibájának látja, hogy a tanulást a betűk, a szótagok és a számjegyek megtanításával kezdi, miközben a gyerekek természetes módon először mindig az összefüggéseket és a jelentést értik meg. Szerinte az olvasás, az írás és a matematika tanításában az összefüggések megértésének kellene megelőznie a részek elemzését, ami az alsós pedagógia gyökeres átalakítását is szükségessé teszi. Vélemény.

Nyolcszáznál is több kiadvány érkezett a kormány tankönyvpályázatára, a minisztérium a 45 milliárdos szerződést is felülvizsgálta

A tankönyvpiac átalakításának első kézzelfogható lépéseiről számolt be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A tárca szerint több mint 800 kiadvány érkezett a tankönyvkínálat bővítését célzó pályázatra, emellett felülvizsgálták a KELLO és az Alföldi Nyomda között kötött, 45 milliárd forintos keretmegállapodást is. A minisztérium szerint mindez a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának visszaállítását készíti elő.

Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal

Nem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.