Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„A mai napon Simkó Edit az iskolájából egyedüli tanárként polgári engedetlenségbe fogott, egyedül állt ki a pedagógusok sztrájkjogáért” – írja a Facebookon a Tanítanék.
Ahogy arról szerda reggel beszámoltunk, a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, Szakgimnáziumban és Technikumban negyvennyolc tanár döntött úgy, hogy nem veszi fel a munkát, így tiltakozik a kormány sztrájkrendelete ellen. Nem ők az elsők: hétfőn a budapesti Szent László Gimnázium tizenkét tanára, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnázium tizenöt tanára tiltakozott ugyanígy.
Szerdán azonban nem csak az Illyés-gimnázium tanárai akcióztak, hanem egy budapesti általános iskola pedagógusa is, aki intézményében egyedüliként döntött úgy, hogy szerda reggel megtagadja a munkát.
Közleményét a Tanítanék Mozgalom közöte a Facebookon. „Akcióm sem az iskolámat felügyelő és irányító tankerület, sem az iskolám vezetősége, sem a kollégáim ellen nem irányul. Elsősorban gyermekem, tanítványaim és a következő generációk érdekeiket szem előtt tartva cselekszem. Kötelességemnek érzem, hogy kiállásommal is felhívjam a figyelmet alaptörvénybe foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára. A sztrájk alapjog! Tanár nélkül nincs jövő!” – írja.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.