Polgári engedetlenség: több mint 150 tanár tiltakozik ma a kormány sztrájkrendelete ellen

A hét elején egy-egy iskolában indult polgári engedetlenség, ma legalább öt iskolában vannak olyan tanárok, akik nem vették fel a munkát.

  • Eduline

Reggel nyolctól kezdődött a polgári engedetlenség a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban 27 tanár részvételével. További 16 pedagógus aláírásával fejezte ki az egyetértését, mert ők személyesen nem tudtak jelen lenni a közös kiálláson - írta meg a Telex.

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium pedagógusa a lapnak azt mondta: pénteki tiltakozásuk még szimbolikus, egy tanár nem veszi fel a munkát az iskolában. Jövő héttől viszont Miskolcon több iskolában is terveznek hasonló, nagyobb megmozdulásokat.

A budapesti Scheiber Sándor Gimnázium 47 pedagógusa - pályakezdők és 40 éve tanárként dolgozók is - egy nyilatkozatot írt alá. A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 22 tanára nem vette fel a munkát pénteken, további 14 tanár támogatja őket.

A VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban 23 tanár döntött úgy, hogy polgári engedetlenséggel él, és nem folytat ma oktatsi-nevelési munkát. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban 60 tanár nem vette fel a munkát pénteken.

Nem ők az elsők

Ez már a sokadik iskola, amelynek tanárai a sztrájkrendelet ellen tiltakoznak. Hétfőn a budapesti Szent László Gimnáziumban, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, szerdán a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, Szakgimnáziumban és Technikumban, csütörtökön a budapesti Szerb Antal Gimnáziumban, a Teleki Blanka Gimnáziumban, valamint a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumában döntöttek így tanárok, nevelési-oktatási munkát segítő dolgozók.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.