Nyílt levélben válaszolt a tankerület fenyegetésére a Madách-gimnázium egyik tanára
Juhász Erzsébet, a Madách Imre Gimnázium magyar-történelem szakos tanára Facebookon reagált a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének fenyegetésére.
Juhász Erzsébet, a Madách Imre Gimnázium magyar-történelem szakos tanára Facebookon reagált a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének fenyegetésére.
Székács Linda
A friss reprezentatív kutatást szerint a magyarok többsége támogatja a tanárok törekvéseit, és nem az Európai Uniótól várják a tanárbérek rendezését.
Székács Linda
A budapesti kerületi polgármesterek szerint már megbukott a központi irányítás, ideje lenne cserélni.
Eduline
„Kultnapközit” szerveznek gyerekeknek januártól két II. kerületi művelődési központban, így próbálnak segíteni azoknak a szülőknek, akiknek gondot okoz a meghosszabbított téli szünet.
Eduline
Jelképes összegért kínál bérletet a tanároknak és tanítóknak és újbudai fitneszterem. Nem ők az egyetlenek, egy Facebook-csoporthoz egyre több vállalkozó csatlakozik, kedvezményt vagy ingyenes szolgáltatást kínálva pedagógusoknak.
Eduline
Hekkertámadás szakította félbe az iráni állami televízió adását helyi idő szerint szombat este, az adás helyett Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vezetőjének képe fegyver célkeresztjében jelent meg.
Eduline/MTI
Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Eduline/MTI
"Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad" - írta a Facebookon a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója annak a kollégájának a kirúgásáról, aki 34 éve dolgozott az iskolában.
Eduline
Több tucat "üzenetet" hagytak a demonstrálók a közép-budai tankerület vezetőinek. Ezekből válogattunk.
Eduline
Több százan demonstráltak hétfő reggel a Közép-budai Tankerületi Központ épülete előtt, a Kacsa utcában.
Eduline
Maximum másfél-két percig szellőztessenek, és naponta kétszer ellenőrizzék a tantermek hőmérsékletét – ezt kéri a tankerület Pécsen.
Eduline
"A kukások három nap munkabeszüntetéssel elértek valamit. És mi?" - teszi fel a kérdést az oktatásban dolgozóknak egy Facebook-poszt.
Eduline
Újabb tüntetést szervez a Diákok a tanárokért csoport, amely szerint a társadalom rég nem látott szolidaritást mutatott múlt szerdán, amikor országszerte több száz iskolában sztrájkoltak vagy kezdtek polgári engedetlenségbe pedagógusok. „A hatalom erre további megfélemlítéssel reagált” – írják.
Szabó Fruzsina
Édesapja rangjának kiemelésével zárt le egy vitát György herceg, a brit királyi trón legfiatalabb örököse.
Székács Linda
„Tanítanék Fitness Bérletet” vezet be az egyik újpesti konditerem, ingyen sportolási lehetőséget kínálnak azoknak a pedagógusoknak, akik az elmúlt időszakban polgári engedetlenségi akciójuk miatt fenyegető levelet kaptak.
Eduline
Ezúttal egy székesfehérvári étterem döntött úgy, hogy kedvezményt ad a tiltakozó pedagógusoknak.
Eduline
A szülők felháborodtak a döntésnek, ügyvédhez fordultak, és azóta is perben állnak az iskola fenntartójával.
Eduline
„Tiltakozunk a tanáraink retorziókkal fenyegetése, elbocsátása ellen” – írják annak az akciónak a szervezői, amelyet hétfő reggel a Közép-budai Tankerületi Központhoz szerveznek.
Eduline
Állítólag diákként gyűlölte, utólag mégis úgy nyilatkozott: a Gordonstounban sokat tanult önmagáról.
Székács Linda
A tankerület figyelmeztette az Óbudai Gimnázium több tanárát. A diákok így reagáltak.
Eduline