Leszakadt egy darab az ország egyik legjobb gimnáziumának plafonjából

A Veres Péter Gimnázium tetőszerkezetével már januárban is problémák voltak, ekkor kukákkal igyekeztek felfogni az esőzések miatt a termekbe folyó vizet.

  • Székács Linda

A nagy esőzések után ma leszakadt a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium plafonjának egy darabja - tette közzé hétfő este Szabó Tímea, a Párbeszéd-ZÖLDEK frakcióvezetője a Facebookon.

Az említett középiskola tetőszerkezetével már januárban is problémák voltak, akkor a diákok és tanárok kukákkal és tálakkal igyekeztek felfogni a tetőn keresztül a termekbe folyó vizet. A Klebersberg Központ ekkor 90 millió forintot biztosított a beázás megszüntetésére, ez azonban nem bizonyult hatékonynak, mivel hétfőn végleg megadta magát az egyik tanterem plafonja és a nagy esőzések után leszakadt belőle egy darab.

Évek óta követeljük a kormánytól az egyre romló épület felújítását, ám úgy tűnik, fontosabb a karcagi idétlen "sámándob" építésére 5 milliárd forintot költeni, mint az ország 6. legjobb gimnáziumában biztosítani a biztonságos oktatást

- írja Facebookon a körzet országgyűlési képviselője, hozzátéve; "nevetséges, hogy 90 millió forintból toldozgatják-foldozgatják a Veres Péter Gimnázium épületét."

 

❗️A nagy esőzések után ma leszakadt a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium plafonjának egy darabja. Évek óta követeljük a...

Posted by Szabó Tímea on Monday, May 15, 2023

 

A körzet országgyűlési képviselőjeként azonnal kérdéssel fordulok Lázár Jánoshoz, aki idén lehúzta a Veres Péter Gimnázium felújítását a fejlesztések közül, illetve Pintér Sándorhoz, hogy mégis meddig veszélyeztetik a tanulók, pedagógusok és minden ott dolgozó biztonságát, és mikor adnak végre megfelelő mennyiségű forrást a felújításra

- teszi hozzá.

A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, ez azonban nem garancia arra, hogy a folyamatos esőzések és az épület rossz állapota miatt ilyesmi nem fordul elő még egyszer.

A Veres Péter Gimnázium egyébként az ország egyik legjobb középiskolája. A HVG 2023-as középiskolai rangsorában a 12. helyet szerezte meg.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.