Gyerekeket bántalmazott, eljárás indult egy csongrád-csanád megyei óvodapedagógus ellen

Az óvónő három év alatt legalább kilenc kisgyermeket bántalmazott.

  • Székács Linda

"Fegyelmezési céllal" legalább kilenc óvodás gyereket ütött meg egy Csongrád-Csanád megyei óvónő 2018. és 2021. szeptembere között - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

Közleményük szerint a nő "indulatos állapotba" került, amikor nem fogadtak szót a gondjára bízott gyerekek, ezért volt, akit a többiek szeme láttára megpofozott, másokat pedig megütött. A kiváltó okok között szerepelt, hogy "az óvodás dülöngélt a székkel, ebédlőasztalnál nevetgélt, nem figyelt a vádlottra, nem tudott elvégezni egy feladatot", de az is indulatott keltett az óvónőben, ha "ballagási próbán nem megfelelően táncolt" vagy ha egyszerűen nem kért főzeléket.

Mivel az óvónő a cselekményével több kiskorú "testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette", az ügyészség eljárást indított ellene bántalmazás és kiskorú veszélyeztetésének vádjával.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.