Tanári engedéllyel volt másik tanteremben a 9 éves gyerek, mégis bántalmazta az iskolaőr
Az ügyészség szerint az iskolaőr túllépte a hatáskörét, amikor a tarkójánál fogva a földre lökte a harmadik osztályos kisfiút.
Az ügyészség szerint az iskolaőr túllépte a hatáskörét, amikor a tarkójánál fogva a földre lökte a harmadik osztályos kisfiút.
„Olyan kövér a feladat, mint te” – mondta a pedagógus a diáknak, mellyel kapcsolatban az oktatási jogok biztosához panasz is érkezett – derült a 2025-ös ombudsmani jelentésből.
Közleményben reagált a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontot ért vádakra a fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartományának főnöknője. Lobmayer M. Judit azt írta, hogy nyitottak a párbeszédre azokkal a volt diákokkal, akik sérelmekről és bántalmazó iskolai légkörről számoltak be az elmúlt hetekben.
A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.
A bölcsődei nevelőt kirúgták, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított az ügyben.
A fiatal az óraközi szünetben rátámadt a tanárára, a többi diáknak kellett közbeavatkozni.
Az érintett intézményben egy másik pedagógusra is hasonló jelzés érkezett.
A sportban még ma is előfordul, hogy az edzők szigorral vagy tiltással próbálják átlendíteni a sportolókat egy-egy nehéz időszakon. Torma Noémi sportpszichológus szerint ez a szemlélet sok helyen még mindig része az edzői kultúrának, pedig van alternatíva.
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
Egy gimnáziumi tanár felháborodott és kikérte magának Orbán Viktor miniszterelnök szombati beszédét, amelyben a tanárok frusztráltságáról beszélt. Úgy látja, a kormányzat célja továbbra is az, hogy aláássa a tanárok ázsióját.
A videón a fóti Károlyi István Gyermekközpontban egy felügyelő egy földön fekvő, fogyatékkal élő fiatalt fojtogatott, miközben az intézmény vezetése állítólag nem tett érdemi lépéseket az ügyben.
Azonnal kirúgtak egy debreceni pedagógust, miután felmerült, hogy intim fotót küldött egy 13 éves diáklánynak. Az ügyben szeméremsértés miatt büntetőeljárás indult.
Felmentette a bíróság azt a hallgatót, aki megerőszakolta a kollégiumi szobájában diáktársát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE). Az ítélet ellen több száz hallgató tiltakozott. Az egyetemen az ügyben kedden fórumot tartanak.
A legtöbb bántalmazás az iskolai közösségekben történik, sokszor a tanárok is szemtanúi – vagy épp résztvevői – az eseteknek. A gyerekek fele szerint az iskolájuk tesz valamit a megelőzésért, mégis rengetegen érzik úgy, nincs kihez fordulniuk. Az UNICEF Magyarország átfogó kutatása szerint az online zaklatás egyre gyakoribb, a fizikai erőszak pedig továbbra is mindennapos.
Magyarország is támogatja az Európai Unióban újra napirendre került a „Chat Control” szabályozást, amely a gyerekek online védelmét célozná. Szakértők és jogvédők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet gyakorlatilag a magánüzenetek ellenőrzését írná elő, ami a titkosított kommunikáció végét és a polgárok széleskörű megfigyelését jelentheti.
Az anyát idegesítette a kisbaba sírása.
Bár a legtöbb gyermek izgatottan várja az iskolakezdést, hogy újból együtt lehessen barátaival, szülőként nem szabad elfelejtkeznünk a mai kor egyik legnagyobb veszélyéről a bullyingról vagyis az iskolában, illetve az online térben történő rendszeres zaklatásokról sem - erre hívja fel a közösségi oldalán a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Székács Linda
Ötven oldalas levélben sorolják a szülők, hogyan inzultálta és zaklatta lányaikat a győri röplabdaedző, Dub István – a dokumentum a pénzügyi visszaélések gyanúját is tartalmazza.
Rodler Lili
Egy másfél éves kisfiú kendővel volt kikötözve egy radiátorhoz, egy ötéves kisfiú csuklója agyon volt vagdosva, de ha mindez nem lenne elég, a szörnyű felvételek bemutatják a borzalmas körülményeket is, amik között összezsúfolva kell élniük a gyerekeknek és fiatalkorúaknak.
Rodler Lili
És emlékeztetett arra, hogy tavaly létrehoztak egy gyermekvédelmi munkacsoportot is.
Rodler Lili