A piarista tartományfőnök bocsánatot kért az óvodájukban történt gyerekbántalmazás miatt
És emlékeztetett arra, hogy tavaly létrehoztak egy gyermekvédelmi munkacsoportot is.
És emlékeztetett arra, hogy tavaly létrehoztak egy gyermekvédelmi munkacsoportot is.
Rodler Lili
Addig verte a lányt, amíg nem kezdett el vérezni az orra, majd arra kényszerítette, hogy kiszolgálja a lakásban lévő társaságot.
Rodler Lili
Lakatos Magdolna alezredes, az ORFK Ügyeleti Osztályának vezetője augusztus elsején tartott a funkcióbővítéséről sajtótájékoztatót a Teve utcai rendőrpalota előtt.
Rodler Lili
A szülők a gyermekvédelemnél tett bejelentése szerint az óvónő szigorú büntetéseket alkalmazott, és volt, hogy meg is pofozta a gyerekeket. A piarista rend bocsánat kért a történtekért.
Rodler Lili
A történetet egy másik gyerek is megerősítette, a bölcsődei dolgozót felfüggesztették, a rendőrség nyomozást indított.
A 10 hónapos kislány várakozás közben sírni kezdett, ezért az anyja telefonnal kezdte ütlegelni.
A kisfiú a szájragasztáson kívül azzal is büntették, hogy amíg a többiek az udvaron játszottak, addig őt felügyelet nélkül bezárták a terembe.
A polgármester azzal magyarázta az önbíráskodást, hogy egy kifejezetten nehezen kezelhető és problémás gyerekről van szó, akivel szemben a hatóságok nem intézkedtek.
Rodler Lili
Az alpolgármester nyilatkozata szerint az ügyben mindketten hibásak és az eset helyszíni bocsánatkéréssel zárult.
Rodler Lili
Több szülő is aláírta azt a nyílt levelet, amiben leírják, hogy elégedettek a kemenesmihályfai óvodában folyó pedagógiai munkával.
A síró kisfiút egy másik szülő vette észre, aki éppen a gyerekéért érkezett. Az esetről videó is készült.
Két fiatalkorú lányt is molesztált, ugyanakkor az expap nem ismeri el a bűnösségét.
Rodler Lili
Az iskolában rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze.
Székács Linda
A gyerek apja szerint nem ez volt az első eset, amikor a fiát bántalmazták diáktársai a mezőtúri iskolában.
A fiú borotvahabot kent a kilincsre, amibe a tanár belenyúlt.
Az Alapítvány statisztikái szerint évek óta emelkedik azoknak a fiataloknak a száma, akik hozzájuk fordulnak segítségért. A legtöbb esetben 14-18 év közötti fiatalok, de van arra is példa, hogy 10 éves gyerekek kérnek segítséget.
Rodler Lili
A történtek után a kollégiumba sem mer visszamenni.
Rodler Lili
Négy 19 éves fiú ezzel akarta megbüntetni a 15 éves diáktársukat, aki rá mert nézni az egyikük barátnőjére.
Rodler Lili
Az óvodapedagógust kirúgták.
Rodler Lili
A Soproni Tankerületi Központ az ügyben belső vizsgálatot indított.