Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A síró kisfiút egy másik szülő vette észre, aki éppen a gyerekéért érkezett. Az esetről videó is készült.
Felügyelet nélkül félmeztelenül kiküldtek a csoportszobából egy kisfiút a Vas megyei Kemenesmihályfán a Mesevár Óvodában - számolt be az esetről az RTL Híradója.
A zokogó kisfiúról egy másik szülő készített videót, aki éppen akkor érkezett a gyerekéért. A kisfiú anyukája úgy tudja, a gyerekét büntetésből küldték ki a csoportszobából, mert a délutáni alváshoz nem tudták átöltöztetni.
Egy másik szülő szerint többször is történt hasonló az intézményben, aki szerint az óvodában a kapu és az ajtó is mindig teljesen nyitva van, és tud több olyan gyerekről, akiket az óvodában történtek miatt pszichológushoz kellett vinni.
Az ügyben Celldömölki Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Takács Balázs, a falu polgármestere úgy fogalmazott, hogy „elbeszélgetnek” azokkal az óvodai dolgozókkal, akik abban az időpontban az épületben voltak, valamint a szülőket is meghallgatják, és várják a rendőrségi vizsgálat eredményét.
Az RTL Híradó információi szerint a gyereket azóta kivették az óvodából, de még mindig szorong a történtek miatt.
Frissítés 8:30
Miután az eset kiderült, több szülő nyílt levélben állt ki az óvoda mellett.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.