Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az iskolában rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze.
Néhány nappal a születésnapja után hétfőn öngyilkos lett a gödöllői otthonában egy 12 éves diáklány - számolt be róla szerda este a Tények.
Úgy tudni, a gyereket az iskolában gyakran csúfolták a testalkata miatt. Hétfőn otthon, az emeletes ágyára akasztotta fel magát.
A Dunakeszi Tankerületi Központ, az érintett általános iskola fenntartója rendkívüli szülői értekezletet hívott össze. Ezen tájékoztatták a szülőket az esetről és arra kérték őket, hogy a gyerekeiknek otthon, nyugodt körülmények között mondják el a történteket. A tankerület álláspontja szerint nem merült fel, hogy a gyerek öngyilkossága hátterében iskolai bántalmazás áll, a helyiek szerint családi okok is állhatnak a háttérben.
A gyerek osztálytársainak iskolapszichológus segít a történtek feldolgozásában.
A rendőrség nyomozást indított, szakértők bevonásával vizsgálják az ügyet.
Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot (országosan hívható napi 24 órában, körzetszám nélkül, névtelenül és ingyenesen)! Ha 24 éves elmúltál, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Az alapítványt online is eléred a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül, ahol az anonim chatszobában vagy e-mail felületen írásban is kérhetsz segítséget.
Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal Alapítványt online.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.