Fiatalkorú lányok molesztálásával vádolják a győri röplabdaedzőt

Ötven oldalas levélben sorolják a szülők, hogyan inzultálta és zaklatta lányaikat a győri röplabdaedző, Dub István – a dokumentum a pénzügyi visszaélések gyanúját is tartalmazza.

  • Rodler Lili

Tucatnyi szülő közösen fordult a Magyar Röplabda Szövetséghez (MRSZ), mert állításuk szerint a Győri Diák Röplabda Club vezetője és edzője, Dub István éveken keresztül verbálisan és fizikailag inzultálta a rábízott fiatalkorú röplabdázó lányokat, sőt a szexuális zaklatás gyanúja is felmerült. A szülők egy 50 oldalas, szerződésekkel, üzenetváltásokkal és videókkal is alátámasztott levélben fogalmazták meg panaszaikat, amely a 24.hu birtokába került.

A dokumentum nemcsak az edző pedagógiai és emberi magatartását kifogásolja, hanem súlyos pénzügyi szabálytalanságokat is. A szülők szerint az egyesület valójában csak 60 sportolóval rendelkezik, ennek ellenére további 60 „fantomjátékost” is nyilvántart, akik után évek óta lehívja a taotámogatásokat. Csak az elmúlt négy évben közel 100 millió forint közösségi forráshoz jutott a klub.

Különválna a ritmikus gimnasztika szakág, gyerekbántalmazási ügy is állhat a háttérben

Dub István a vádakra úgy reagált:

„Szerződéseink jogszerűek, a gazdálkodásunk készpénzmentes, csak banki úton bonyolítunk le kifizetéseket és befizetéseket. Minden könyvelő által készített NAV-bevallásunk és könyvvizsgáló által ellenőrzött taoelszámolásunkat teljesítettük, határidőre beküldtük.”

Letartóztattak egy tanárt, aki hónapok óta szexuálisan zaklathatott egy 13 éves diáklányt

A szülők azonban számos konkrét esetet soroltak fel a levélben. Egy lányt például edzőtáborból tett ki egyik napról a másikra, mert szerinte „szemtelen, visszabeszél, nem hajlandó dolgozni, rossz hatással van a csapatra”. Más esetben Dub „kirángatta az öltözőből, üvöltözött vele, rendőrrel fenyegette”, amikor az átigazolt sportoló visszalátogatott egy meccsre.

Fizikai fenyítés és lelki abúzus – több sportágban még most is jelen lehet a bántalmazás valamilyen formája

A lányok szerint az edző gyakran megalázta a testalkatukat: „A lányok alakjának becsmérlése, fenekük méretének és formájának taglalása rendszeres volt az edzéseken. Előfordult, hogy sorba állította őket és egyenként értékelte.”

Egy 16 éves sportoló búcsúlevelében részletesen leírta, hogyan közeledett hozzá az edző:

„Nemcsak egyetlen, esetlegesen félreértett szituáció, hanem a több mint két év alatt megélt hasonló esetek miatt döntöttem a kilépés mellett. [...] Sajnos 13 évesen nem gondoltam túl, és nem fordítottam különösebb figyelmet az ügynek. [...] A szertárban összekulcsolta a kezünket, és azt mondta: »Az van, hogy nagyon kedvellek. Ha bármikor is sok neked, akkor szólj«.”

A lány szerint Dub többször tett utalást arra, hogy ha idősebb lenne, feleségül venné.

Eltiltották az MTK karateedzőjét a gyerekektől miután felpofozta 16 éves tanítványát

A Magyar Röplabda Szövetség elnöke, Vatai Gabriella azt közölte: „A Magyar Röplabda Szövetség zéró toleranciát hirdet minden olyan cselekménnyel szemben, amely jogszabályba vagy a szövetség szabályzataiba ütközik, különösen, ha az sérti az emberi méltóságot.” A szövetség ígérete szerint a panaszokat kivizsgálják, és ha bűncselekmény gyanúja megerősítést nyer, kezdeményezik a hatósági eljárást.

Dub István tagadja, hogy valaha is félreérthetően közeledett volna fiatalkorú tanítványaihoz: „Sportolóhoz semmikor nem közeledtem félreérthető módon, főleg nem fiatalkorúhoz.”

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.