Magyar Péter bejelentette, ki lesz a Tisza oktatási minisztere
Lannert Judit, a neves oktatáskutató lesz az oktatási miniszter a Tisza-kormányban.
A gyerek apja szerint nem ez volt az első eset, amikor a fiát bántalmazták diáktársai a mezőtúri iskolában.
Egy takarítónőtől és a fia iskolatársainak szüleitől tudta meg az apa, hogy 7 éves gyerekét testnevelés óra után több másik diák kikötözte egy padhoz, majd elkezdték ütni-verni. Korábban pedig arra is volt példa, hogy sárral dobálták vagy beleköptek az ételébe - számol be az esetől az RTL Híradója.
Az apa hiába jelezte az esetet a tanároknak, ott azt mondták neki, hogy nem tehetnek semmit, mert a bántalmazó gyerekek még kiskorúak, és állítása szerint ugyanezt a választ kapta a rendőrségtől is.
Az apuka ezután hozzátette, hogy a helyzet azóta sem lett jobb, a fiát azóta is bántalmazzák társai az iskolában, de hasonló esetről számolt be egy másik szülő is.
Az RTL megkereste az iskolát is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyben hatósági eljárás folyik, ezért nem adhatnak tájékoztatást, a rendőrség pedig adatvédelmi okokra hivatkozva nem nyilatkozott.
A mostani nem az első eset, amikor a diákok bántalmazzák egymást. Az Eduline-on nemrég számoltunk be arról, hogy arra akartak rávenni egy diákot a társai a beledi iskolában, hogy lenyeljen egy zacskót.
Lannert Judit, a neves oktatáskutató lesz az oktatási miniszter a Tisza-kormányban.
Lannert Juditot jelöli a leendő gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter. Összegyűjtöttük mit kell tudni róla.
Hiába a politikai fordulat és az egyetemi autonómia helyreállításának ígérete, a Közép-európai Egyetem (CEU) nem tervezi campusának visszaköltöztetését Budapestre.
Az egyetem közlése szerint szabályzatsértő módon került ki egy hallgatói gyűlést hirdető plakát április 22-én, ezért azt eltávolították. Az intézmény visszautasítja a retorziókra vonatkozó állításokat, és hangsúlyozza: a hallgatók véleménynyilvánítási szabadsága biztosított.
Elfogadta Magyar Péter felkérését Vitézy Dávid, ő lesz a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere. A válságban lévő vasút rendbetételét és egy új KRESZ bevezetését is kilátásba helyezte.
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
A Magyar Tudományos Akadémia kész visszafogadni a korábban leválasztott kutatóhálózatot, és ezt a szándékot a kutatóintézetek vezetőinek elsöprő többsége támogatja – egyetlen kivétellel. Az MTA megbeszéléseket kezdeményezett a Tisza Párttal is.
A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.