Több gyereket bezárt a játékraktárba, vízzel locsolta és a fülüket húzta egy nevelő a ballószögi bölcsődében

A bölcsődei nevelőt kirúgták, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított az ügyben.

A beszámolók szerint egy nevelő bezárta a gyerekeket, rácsapott a kezükre, meghúzta a fülüket, és vízzel is büntette őket egy ballószögi bölcsődében – számolt be róla az RTL Híradó. A szülőknek már korábban feltűnt, hogy a gyerekek vonakodnak bemenni a bölcsődébe: sírtak, hisztiztek, nem akartak ott maradni. Ezt eleinte a beszoktatás nehézségeinek tulajdonították.

A helyzet azonban akkor vált gyanússá, amikor a szülők egymás között beszélgetni kezdtek, és egyikük nyugtalanító részleteket osztott meg. Elmondása szerint gyereke otthon mesélte el, mi történik a bölcsődében – innen indult el az ügy feltárása.

Az egyik édesapa szerint a nevelő legalább három gyerekkel bánt hasonló módon. A szülők egy rendkívüli szülői értekezleten szembesítették az intézmény főigazgatóját is, aki – állításuk szerint – elismerte, hogy tudott a történtekről.

A szülői jelzések nyomán az önkormányzat vizsgálatot indított. A polgármester tájékoztatása szerint a nevelőt azonnali hatállyal felmentették, míg a főigazgató, a szakmai vezető és három további dolgozó megrovásban részesült. Az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra, pontosan milyen gyanúval és hány érintett ellen folyik a nyomozás.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.