A Rubovszky Rita által korábban vezetett iskolát ért bántalmazási vádakra reagált a fenntartó: „Ajtónk nyitva áll azok előtt, akiket sérelem ért”

Közleményben reagált a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontot ért vádakra a fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartományának főnöknője. Lobmayer M. Judit azt írta, hogy nyitottak a párbeszédre azokkal a volt diákokkal, akik sérelmekről és bántalmazó iskolai légkörről számoltak be az elmúlt hetekben.

Megírtuk, hogy az elmúlt napokban több egykori diák és szülő is megszólalt a sajtóban és a közösségi médiában a Patrona Hungariae korábbi működésével kapcsolatban. A beszámolókban többek között megalázó bánásmódot, túlzott kontrollt és félelemkeltő légkört említettek Rubovszky Rita korábbi igazgatói időszakából.

A vádakra most a fenntartó is reagált. A Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője, Lobmayer M. Judit közleményében azt írta: tudatában vannak annak, hogy „nem hibátlanok”, ugyanakkor megdöbbenéssel fogadták az iskolával kapcsolatban terjedő, sok esetben névtelen állításokat.

A közlemény szerint a szerzetesrend sértőnek tartja az intézményt érő „megbélyegző kifejezéseket”, amelyek szerintük veszélyeztetik az iskola jó hírnevét és az iskolaközösség becsületét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy készek meghallgatni azokat, akik úgy érzik, sérelem érte őket az intézményben. „Ajtónk nyitva áll azok előtt, akik úgy érzik, hogy sérelem érte őket intézményünkben” – fogalmazott.

Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont
9.kerulet.ittlakunk.hu

Hozzátette, hogy hivatalos panasz vagy bejelentés esetén a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak megfelelő vizsgálatot folytatnak le.

Zéró toleranciát alkalmazunk a bántalmazások bármely formájával szemben, és ha egy esetleges kivizsgálás eredménye szükségessé teszi, vállaljuk a szembesülést és a következményeket.

A közleményben a tartományfőnöknő arra is kitért, hogy évek óta együttműködnek a Szerzetesi Gyermekvédelmi Szolgálattal, valamint gyermekvédelmi munkacsoport működik az iskolában pedagógusok, iskolapszichológusok, védőnő és iskolaorvos részvételével.

Lobmayer M. Judit szerint különösen fájdalmas számukra, hogy vannak olyan egykori diákok, akik rossz emlékeket őriznek az iskolai éveikről.

Készek vagyunk meghallgatni történeteiket. Sokszorosan megtapasztaltuk már, hogy egy meghallgatásnak, beszélgetésnek is gyógyító ereje lehet

– fogalmazott és hozzátette, hogy személyesen is kész segíteni az érintettek és az iskola közötti őszinte párbeszéd kialakításában.

Nyitóképünk forrása: Magyar Kurír/Lambert Attila

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.