Fuldokló diákot mentett meg egy tanítónő Földváron
Életet mentett egy pedagógus a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában – két nappal azután, hogy elsősegélytanfolyamon vett részt.
Balatoni Katalin az oktatásról: „szerintem soha ilyen stabilitás nem volt, mint amit az idei tanévben sikerült elérni”
Bár a miniszterelnöki biztos szerint többek között az is probléma, hogy nagyon agresszívek és követelőzők lettek a szülők. Az viszont pozitív, hogy a pedagógusok teljes módszertani szabadságot kapnak, mert például úgy rendezhetik el a padokat a teremben, ahogyan azt ők szeretnék.
Középiskolában tartott volna előadást a szlovák miniszterelnök, de törölték, miután valaki árulónak nevezte
A miniszterelnököt kritizáló feliratok jelentek meg a környékbeli járdákon és falakon.
A NOKS-os dolgozókért sztrájkolna a PDSZ
Kétórás figyelmeztető sztrájkra készülnének a nevelést, oktatást közvetlenül segítők béremelése érdekében.
Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből
A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.
A takarékoskodást és az álhírek felismerését is beépítenék a tantervbe
Az elmúlt tíz év legnagyobb változtatásaira készülnek az oktatásban az Egyesült Királyságban.
Ötszörös túljelentkezés volt idén a Kőrösi orosz szakára – az igazgató szerint a nyelv sok lehetőséget nyit meg
A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium az ország első két tannyelvű iskolájaként ma is meghatározó szereplője a nyelvi oktatásnak. Az intézményben először orosz–magyar képzés indult, amelyet később német-magyar és angol-magyar tagozatok követtek.
Középiskolai felvételi: ezekben a gimnáziumokban nem kérnek központi írásbeli Hajdú-Bihar vármegyében
Ebben a vármegyében összesen 13 olyan iskola található a KIFIR rendszerében, ahol indul olyan osztály, ahol nem feltétele a felvételinek a központi írásbeli.
Petícióban követelik, hogy a játék maradjon a tanterv része alsó tagozatban
Angliában a 2009-es reform óta a legtöbb gyerek már négyévesen kezdi az iskolát. A gyerekek az óvodai, játékos tanulási környezetből hirtelen a hagyományos, frontális oktatásra épülő tantermekbe kerülnek. Egyre több szakértő és szülő szerint ez a korai váltás árt a gyerekek fejlődésének, és ideje lenne visszahozni a játékos tanulás módszereit az alsó tagozatba.
Ezekre a témakörökre számíthattok a központi írásbelin matekból, ha hatosztályos gimnáziumba készültök
Megjelentek a középiskolai felvételi tájékoztatók és már azt is lehet tudni, hogy 2026. január 24-én lesznek a központi írásbeli felvételi vizsgák azok számára, akik olyan intézményekbe jelentkeznek, ahol ez felvételi követelmény. Mutatjuk, milyen témakörök tűnhetnek fel matematikából, ha hatosztályos gimnáziumba készültök.
„Egy iskolai közösségben mindig lesznek erősebbek és gyengébbek" – mondja a középiskolások harmada
A legtöbb bántalmazás az iskolai közösségekben történik, sokszor a tanárok is szemtanúi – vagy épp résztvevői – az eseteknek. A gyerekek fele szerint az iskolájuk tesz valamit a megelőzésért, mégis rengetegen érzik úgy, nincs kihez fordulniuk. Az UNICEF Magyarország átfogó kutatása szerint az online zaklatás egyre gyakoribb, a fizikai erőszak pedig továbbra is mindennapos.
Két év kihagyás után ezért tért vissza a tanári pályához a Tanítanék aktivistája
Tóth Bence 2023 őszén mondott fel, mert elmondása szerint az egyéb problémák mellett már a magánélete és az alvásideje is ráment a tanári pályára. A pedagógus két év után mégis úgy döntött, visszatér a hivatásához. Az indítékairól a Szabad Vonalzón írt.
Megvan, hány gyerek sajátos nevelésű igényű az óvodákban
Az ovis SNI-s diákok száma is folyamatosan emelkedik.
Már közel 500 diák és dolgozó lett rosszul, miután megette a menzán az ebédet Budapesten
Feltehetően az étkeztetéssel összefüggő fertőzés miatt lett rosszul több száz gyerek a XIII. kerület több intézményében. Mindenhova ugyanaz a közétkeztető cég szállította az ebédet.
Ilyen feladatokat kaphattok a központi írásbelin magyarból, ha nyolcadikosok vagytok
Mondatfajták, szószerkezetek, a tömegkommunikáció műfajai. Többek között ezekkel is találkozhattok majd a központi írásbeli felvételin magyarból, ha kilencedik osztályba készültök.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba 47 budapesti gyerek
Hányás-hasmenéses tünetekkel az éjszaka folyamán többeket is kórházba szállítottak.
Füstöt láttak egy fehérvári általános iskolában, kivonultak a tűzoltók
Kalandosan indult a péntek reggel a fehérvári általános iskolában.
Több mint 3 milliárd forint kártérítést kaphat a tanárnő, akit meglőtt egy hatéves gyerek
A tanárnőt a kezén és a mellkasán érte a lövedék. A történtekért az iskolát teszi felelőssé.
A Fidesz szerint hét iskolában leállhat a gyermekétkeztetés jövő héttől Szolnokon
A helyi Fidesz-frakció képviselője szerint az önkormányzat komoly tartozásokat halmozott fel.