Románia a sláger a francia orvostanhallgatók között

Míg három évvel ezelőtt még csak két-három francia hallgatója volt a kolozsvári Orvos és Gyógyszerészeti Egyetemnek, idén 262-re nőtt a számuk. Az erdélyi intézmény szívesen fogadja őket és külön francia nyelvű képzést is indított számukra - írta hétvégi számában a Le Figaro című párizsi napilap.


Az egész életedet befolyásolja, hogy milyen a középiskolád

Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében.


Erasmus toplista

A tavalyi évben az Erasmus ösztöndíjjal Magyarországról kiutazók száma meghaladta a 4000 főt. A rekordszámú ösztöndíjas azt jelzi, hogy itthon is egyre jobban rákapnak a diákok a „cserefélévezésre”. Megnéztük, hogy a kiutazók körében melyik országok és egyetemek a legnépszerűbbek, és miért.


Mennyit keresnek a diplomás pályakezdők?

A diplomás pályakezdők országos átlagban havi bruttó 180 ezer forintra számíthatnak 33 műszaki, gazdasági, jogi és értékesítési munkakörben, és havi bruttójuk két év gyakorlat után mehet valamivel 200 ezer forint fölé - áll a HVG Diploma különszámában megjelent elemzésben.


Mihez kezdjen egy kezdő jogász?

A közigazgatás túlzsúfolt, a bíróságokon és ügyészségeken kevés a hely. A közjegyzői pálya „kihalásos alapon” működik, ügyvédből pedig Dunát lehet rekeszteni. Ennyire sötét lenne a frissen végzett jogdoktorok jövője, vagy van kiút is? Az okosok szerint van: konkrét elképzelésekkel, és egy részterületre fókuszált tudással a nagy cégek kapkodnának a jogászok után.


Közösségi oldalakon „támad” a BKF

Közösségi siteokon próbálja elérni a BKF a diákokat a jelentkezési lap február 15-i leadási határidő előtt. A BKF online kommunikációs stratégiáját a Neo reklámügynökséggel közösen dolgozta ki.


Érettségi után egy év szabi

Mit csinál az, aki befejezte a középiskolát de semmi kedve rögtön belevetni magát az egyetemi/főiskolai életbe? Kivesz egy év szabit és utazgat a világban. Aki nem érti miről van szó, az valószínűleg nem egy felső-középosztálybeli angol család sarja, de nem kell kétségbeesni, nálunk is kezd elterjedni valami hasonló.



Képek: így néz ki az új Óbudai Egyetem

2010. január 1-jén megkezdte működését az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki Főiskola (illetve a jogelődök: a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola és a Könnyűipari Műszaki Főiskola) általános és teljes körű jogutódja. Az intézmény öt karán jelenleg több mint 12 ezer hallgató folytatja felsőfokú tanulmányait


Összevert tanár és diákterror a bagdadi egyetemen

Irak egyik vezető oktatási intézményét, a Musztansziríja egyetemet tavaly év végén átmenetileg bezáratta a miniszterelnök. Erre egy zavaros hátterű diákbanda szolgáltatta az okot: az volt a vád ellene, hogy egyfajta terroruralmat vezetett be, több egyetemi hallgatót, illetve oktatót megkínzott, sőt egyeseket meg is gyilkolt.


Fejlesztenek vagy lemaradnak

Előre menekülnek az egyetemek és főiskolák, amikor a válságos pénzügyi környezetből beruházásokkal és innovációval igyekeznek kilábalni. Azokat a híreszteléseket, amelyek a felsőoktatási intézmények instabil anyagi helyzetéről szólnak, mindegyik intézmény cáfolja. Épp ellenkezőleg – mondják: pont azért fejlesztenek, hogy versenyben maradjanak.


Új egyetemi rangsort készít az EU

Elégedetlen az EU az európai felsőoktatási intézményeknek a világ egyetemeit tartalmazó rangsorokban elfoglalt helyével, ezért saját értékelés készítésébe fogott. A HVG a listákat vetette össze.


Extra vizsgalehetőség a sztrájk miatt

A BKV-sztrájk idején igazoltnak tekinti a vizsgákról való távolmaradást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A felsőoktatásban elsősorban a budai intézmények megközelítése jelent problémát, a pesti oldalon azonban több egyetem a metróval is könnyen elérhető. A közoktatás területén január 12-én három, szerdán már csak kettő, január 14-én pedig már csak egy intézményben rendeltek el oktatási szünetet.


Pénteken ponthatárok

Pénteken határozzák meg a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat; az idén 5820-an jelentkeztek erre az oktatási formára, kétszer annyian, mint tavaly.


'100 orvostanhallgatóból 7 elhagyja az országot'

Heti minimum 60 munkaóra és 400 forintos órabér. Erre számíthat az, aki ma fiatal rezidens orvosként elkezd dolgozni valamelyik kórházban. Ehhez képest nem is annyira rossz az elvándorlási arány, pedig a szakemberek már évek óta kongatják a vészharangot: ha nem lesz változás a jövedelmekben akkor - hiába a paraszolvencia „jól működő rendszere” - néhány éven belül komoly orvoshiánnyal nézhetünk szembe.



Államvizsga tétel lett a botrányok miatt a BKV

Túl sokszor szerepel mostanában a közlekedési vállalat a médiában, az ún „fekete címlap“ jelenléte kikezdi a vállalat hírnevét és az utasok bizalmát is – állítják kommunikációs szakemberek. Egyvalamire viszont biztosan jó volt az elmúlt évek vesszőfutása: a BKV önnálló tétel lett egy kommunkiációs főiskolán és ezzel olyan cégek mellé "zárkózott fel" mint például a Coca-Cola vagy a Mc Donald’s.




28 évesen banki elemző

Nem volt száz százalék, hogy a Közgázra fog jelentkezni. A gimnázium utolsó éveiben már a történelmet és a magyart is nagyon komolyan vette és a felvételi jelentkezési lapján a jogot is bejelölte. Két master képzést is elvégzett, jelenleg a Raiffeisen Bank senior modellezője. Döme Botond 28 éves, és mindenkinek, aki hozzá hasonló pályára vágyik azt tanácsolja: nyitottnak kell lenni mindig, és minden új felé. Karácsonyt megelőző héten, a CEU-n beszélgettünk.