Sok pénzt hoz az egyetemeknek az idegen nyelvű képzés

Növeli az egyetem szakmai tekintélyét, de anyagi szempontból is előnyös idegen nyelven oktatni - írta pénteken a Délmagyarország, mérleget készítve arról, mit jelent az, hogy Szegeden orvostan-, fogorvos- és gyógyszerészhallgatók tanulhatnak angolul, a medikusok pedig németül is.

  • Eduline

A lap összesítése szerint a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán 559 diák tanul angolul, 212 németül; a Fogorvostudományi Karon 100 angolul, a Gyógyszerésztudományi Karon 62 szintén angolul ismerkedik a szaktudománnyal. Rajtuk kívül mintegy félszáz angol, illetve német fiatal vesz részt nyelvi előkészítésen. Évente mintegy kétmillió forintot fizetnek tandíjként az orvosi diplomára hajtó külföldiek. Ez Szeged szempontjából is fontos, hiszen a szakemberek úgy becsülik, hogy négy külföldi hallgató egy munkahelyet teremt - írta a Délmagyarország.

Angolul és németül is tanulhatnak a hallgatók a Szegedi Tudományegyetemen

Az SZTE idegen nyelvű képzésének programigazgatója, Szabó Gyula a lapnak elmondta: a karokon hatszoros a túljelentkezés, negyvenkilenc államból érkeznek a diákok. A képzések szélesítését indokolja, hogy ezek a diplomák elfogadottak az unión belül. Mint felidézte: az országban másodikként, huszonöt évvel ezelőtt elindított idegen nyelvű orvosképzés nem titkolt célja volt, hogy az egyetem devizabevételre tegyen szert.

A legjobb egyetemek és főiskolák rangsoráról és a HVG Diploma különszámáról

itt

találsz információkat.

 MTI

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.