Aktfotókkal népszerűsítik Cambridge diákújságát

Bátor tettre szánta el magát az idén hatvanhárom éves cambridge-i hallgatói lap, a Varsity divatszerkesztője – aktfotókkal mutatta be a téli sapka- és pulóvertrendet.

  • Eduline

A Varsity online és nyomtatott változatában is megjelentetett fotósorozaton a King’s College egyik másodéves hallgatója szerepel. “Jól szórakoztam a fotózáson, elégedett vagyok a testemmel, ezért egyáltalán nem zavar, hogy a félmeztelen képeim bekerültek a lapba” – nyilatkozta a The Daily Mailnek a húszéves, japánszakos egyetemista lány.

“A képek nagyon egyszerűek és letisztultak lettek, kifejezetten ilyet szerettünk volna, úgyhogy elégedettek vagyunk” – tette hozzá Jess Kwong, a Varsity divatszerkesztője, aki maga is a King’s College hallgatója. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy az egyetem vezetői hogyan reagáltak a rendhagyó divatanyagra, amely – találóan – a Days of Heaven címet kapta.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.