Pokorni: elhibázták a bolognai rendszer bevezetését

Nem lehet visszatérni oda, ahol nyolc éve voltunk, de nem is lehet azt az akarnok mentalitást folytatni, ami az elmúlt időszakban volt jellemző – mondta Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Az országgyűlési képviselő szerint a Fidesz és a KDNP szinte minden kérdésben egyetért, az oktatás területén van szakmai nézetkülönbség, de ez nem a két párt vitája.

  • Eduline

A

bolognai rendszert

úgy vezették be az elmúlt nyolc évben, hogy a lehetséges összes hibát elkövették – mondta Pokorni Zoltán, aki szerint rugalmasabbá kell tenni az iskolába léptetést. „Akkor kerüljön a gyermek iskolába,

ha arra megérett

. Az egész sorsát tönkre lehet tenni, ha idejekorán, éretlenül akarjuk iskoláztatni, nem lehet érlelni mesterségesen. A roma gyermekeknél különösen hátrányos, ha úgy kerülnek iskolába, hogy az alapvető szocializáción nem esnek át. El kell dönteni, hogy ezt az óvodában csináljuk vagy az iskolában, az államtitkárság az utóbbit és a

nulladik évfolyamokat

preferálja, ennek azonban van kockázata, a stigmatizáció” – hangsúlyozta Pokorni.

Szerinte szerencsés lenne óvodáztatási támogatással elérni, hogy a szülők lehetőség szerint már 3-4 éves korban vigyék be a gyerekeket. Óvodai férőhely van, csak nem ott, ahol szükség lenne rá – mutatott rá a Fidesz oktatáspolitikusa.

Elismerte: lehet, hogy túlzó az oktatási államtitkárságnak az a törekvése, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban három nyelvet tanuljanak a gyerekek, s ezen intézményeket mintegy elitképzővé tegyék.

edulin e

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.