Szülőfalujában, Fülöpjakabon temetik el azt a húszéves fiút, aki szombaton hajnalban halt meg a Kecskeméti Főiskola kollégiumában, miután egy bulira készülve valószínűleg sokat ivott, rosszul lett és megfulladt.
Megemlékező felvonulás volt szerdán Athénban az 1973-as, levert diáklázadás évfordulóján; fiatalok egy kis csoportja közben kövekkel dobálta meg a rendezvényt biztosító rendőröket, akik egy sorozat könnygázgránáttal válaszoltak.
Nem elegáns ilyen cirkuszt csinálni négy hónappal a megbízatás lejárta előtt – reagált a Debreceni Egyetem gazdasági tanácsának egyik tagja az oktatási kormányzat tervére, amely lemondatná a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsába az előző kormányzat idején delegált külső tagokat.
A röghöz kötő rendelet eltörlése ellenére csak 377 gyakornok orvos jelentkezett a kórházak által meghirdetett 665 orvosgyakornoki álláshelyre - olvasható a Népszabadságban. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke szerint egyetlen intézkedés kevés a fiatal orvosok megtartására, így a rezidensek fele valószínűleg a határon túl kezdi meg pályáját.
Le lehet leplezni a plagizáló, bérírókat foglalkoztató és a "használt" szakdolgozatokat vásároló végzős egyetemistákat és főiskolásokat? Egyáltalán indokolt-e elvárni, hogy a bolognai képzés hároméves alapszakjának elvégzése után egy negyven-ötvenoldalas tudományos munkát mutassanak be a hallgatók? Németországban börtönbüntetést kaptak a bérírók, de vajon itthon működne ez a rendszer? Erről a témáról tartottak vitafórumot a a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában.
Szeretnéd tudni, mit gondolnak a világról, a jövőről, Magyarországról és persze saját magukról a fiatalok? TEDxYouth 2010. november 20-án Budapestet is meghódítja!
Százezer és nyolcszázezer font, vagyis harminc- és kilencvenmillió forint közötti összeget költöttek az elmúlt években honlapjuk átalakítására a brit egyetemek, a hallgatók szerint feleslegesen – állítja a The Daily Telegraph.
Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium (Társtudkoli) hatodik alkalommal rendezi meg a Lágymányosi Campus Északi épületének alagsorában a SZÉ-t, azaz hivatalos nevén a Szakkollégium Éjszakáját. A szervezők mindenkit várnak az ingyenes rendezvényre, függetlenül attól, hogy ELTE-s vagy sem.
A HR szakemberek 68 százaléka véli úgy, hogy az egyetem befejezését követően azonnal hasznosítható tudással kell rendelkezniük a friss diplomásoknak - derül ki a berlini székhelyű Trendence Intézet Campus 360 nevet viselő kutatásából, melyben húsz ország HR szakembereinek válaszai alapján adják meg az ideális diplomás ismérveit. A Magyarországon először publikált adatok szerint a toborzók ötöde tartja fontosnak a diploma érdemjegyét, az pedig, hogy a pályázó melyik felsőoktatási intézményben tanult, tíz toborzó közül három számára fontos csupán.
Négyéves ösztöndíjat kínál kiemelkedő tanulmányi teljesítményű végzős középiskolásoknak a Klein Family Scholarship – a kiválasztott hallgató négy évig tanulhat a University of the South-on, az Egyesült Államokban.
Lejárt a kollégiumi bulik kora: a legtöbb hallgató az estéket nem a "szomszédainak", hanem a számítógépnek szenteli, állítja Novák János, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének elnöke.
Vannak kéréseink, amelyekből az egyeztetéseken sem fogunk engedni – mondta az új felsőoktatási törvény vitairatáról Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, aki az Eduline-nak adott interjújában úgy fogalmazott, az egyetemi és főiskolai szenátus átalakításáról szóló terveket olyan professzorok dolgozták ki, akik soha nem vezettek még felsőoktatási intézményt.
A felsőoktatás átalakításáról szóló alapelvekben és a közös célokban megállapodott Pokorni Zoltán Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel hétfői budapesti megbeszélésükön. Az oktatási bizottság fideszes elnöke közölte: a megállapodás szövegszerű változtatását várhatóan még a héten nyilvánosságra hozzák. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint jó esély van arra, hogy egyetértésre jussanak a felek a szakmai kérdésekben. A találkozón szóba került a jövőbeni egyeztetés kérdése is.
Ezen a héten sem lesz hiány nyílt napokból: az Eduline összegyűjtötte, melyik egyetemen és főiskolán érdeklődhetsz a képzésekről, az elhelyezkedési esélyekről és a továbbtanulási lehetőségekről. Nyílt napok - hétfőtől péntekig.
Hatodik alkalommal jelent meg a HVG Diploma különszáma, benne a Felvi rangsoraival: a topegyetemek listájának élén az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll, a legjobb főiskolai és egyetemi karok közül pedig idén is a bölcsészettudományi és orvosi centrumok taroltak. Ízelítő a Diploma 2011 tartalmából.
A hagyományos európai tanulmányi lehetőségek mellett többek között India, Kína, Izland, Írország közül választhatnak az egyetemi hallgatók, kutatók, ha külföldi résztanulmányokat, vagy tudományos munkát terveznek. A legfrissebb ösztöndíj-lehetőségek között szerepel az Európai Űrügynökség által meghirdetett tanulmányi lehetőség is.