Mit tesz a kínai diák, ha túl nagy a hőség?
Ha nyár, irány a könyvtár!
Mint szerdán kiderült, könnyen lehet, hogy távoznia kell a szegedi hallgatói életben 12 éve szerepet vállaló Török Márk EHÖK-elnöknek egy őszi új jogszabály miatt. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szerint viszont még nem járt le Török ideje, bíróságra is mennek, ha kell.
Eduline
Szerdán megszületett a jogerős döntés a Pécsi Ítélőtáblán a 2014-es fonyódi ELTE TÓK gólyatáborán nemi erőszakot elkövető fotóssal szemben.
eduline/mti
Török Márk 2004-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, kisebb megszakításokkal azóta folyamatosan vezető pozícióban volt a hallgatói önkormányzatban. Egy becsempészett törvénymódosítás viszont szeptember óta tiltja, hogy valaki négy év höközés után is maradhasson, őt pedig a szabály érvénybe lépése után választották meg. Minden véget ér egyszer?
Eduline
Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) állásfoglalása szerint pozitívum, hogy létezik gyakorlatközpontú szakemberképzési lehetőség, de szerintük nagyon alacsony tudásszinttel kerülnek a fiatalok a felsőoktatásba, ami a gyakorlati képzést is megnehezíti.
Eduline
Egyre hitelesebb lesz a Wikipedia – legalábbis az angol szócikkek tekintetében -, miután több egyetem is ráállította a diákjait a szerkesztésre.
Eduline
A legnépesebb állam legnépesebb egyetemén ötből egy hallgató az éhezés szélén él.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszéke a szegediek menekültekhez való hozzáállását vizsgálta, és meglepő eredményre jutott.
Eduline
A mai napig készítik az ingujjba és szoknya alá csúsztatható kis cetliket az egyetemi hallgatók, de a fülhallgatós segítség is elterjedt lett. Sokan úgy gondolják, ha más rendszerben kellene tanulni, sokkal kevesebben jutnának el a puskázásig, mert feleslegessé válna.
Eduline
A műkereskedelmi közegbe is bevezetik a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) hallgatóit - közölte az intézmény tanszékvezetője az M1 vasárnap esti műsorában.
MTI
A világ egyik leghíresebb mérnöki és technológiai egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology az angolul tudományt tanulni vágyóknak kedvez.
Eduline
Tovább folyik a vita arról, mi lesz a külföldi diákokkal Nagy-Britanniában, ha a jövő heti népszavazáson úgy döntenek a britek, kilépnek az EU-ból. Egy miniszter szerint simán jöhet a kilépés, nem kell annyit aggódni, majd a brit állam pótolja a kieső forrásokat és a tandíjakat, ám a UCL elnöke ezzel nem ért egyet.
Eduline
Nyugdíjazása óta sem vélekedik másképp a felsőoktatásról, mint tette egy korábbi videofelvételen.
Eduline
2015. december 26-án magyar idő szerint reggel 04:38:53-kor a LIGO (Laser Interferometer Gravitational-wave Observatory ) második alkalommal figyelt meg gravitációs hullámokat - a téridő szövetének fodrozódásait - ezt hivatalosan ma jelentették be. Az első bejelentés óriási szenzáció volt még februárban. A LIGO kutatásában magyarok is részt vesznek.
Eduline
A tandíj visszatérítésére utasított egy helyi bíróság egy svédországi egyetemet, mert az hasznavehetetlen diplomát adott egy amerikai diákjának.
Eduline
Megszüntette az eljárást a Győri Törvényszék keddi határozatában a pécsi egyetemi vesztegetés néven ismert perben, mert az ügyészség nem tett eleget egy tavaly szeptemberi felhívásnak. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.
eduline/mti
Az Animafest a legjobb animációs versenyfilmekkel nevező műhelyeket díjazta, elsőként azt a MOME Anim iskolát, amelynek hallgatója, Andrasev Nadja Cannes-ban harmadik helyet hozta el animációs filmjével.
Eduline
A Quacquarelli Symonds (QS) közzétette a feltörekvő európai és közép-ázsiai egyetemek rangsorát.
Eduline
Pozsonyban szeptemberben megnyílik az első szlovákiai magyar szakkollégium.
Eduline
Bár ismerjük az ideális alvásidőt, nem mindegy, hogy miben segít és mit gátolhat meg.
Eduline