Elképesztő indokkal adta vissza az egyetem a diák tandíját

A tandíj visszatérítésére utasított egy helyi bíróság egy svédországi egyetemet, mert az hasznavehetetlen diplomát adott egy amerikai diákjának.

  • Eduline

A közép-svédországi Vastmanland tartomány illetékes bíróságának keddi határozata szerint a Malardalen Egyetem pénzügyi elemzés nevű kétéves képzése, amelyet Connie Askenback 2011 és 2013 között végzett el, "nem rendelkezik gyakorlati értékkel".

A bíróság felidézte, hogy a svéd felsőoktatási hatóság már 2013-ban kritikával illette a programot, és felszólította az egyetemet, hogy kamattal együtt fizesse vissza a lánynak a 170 182 korona (5,7 millió forint) összegű tandíjat.

Marie Eriksson, az egyetem vezetője szerint az intézmény adminisztrátorai "mérlegelni fogják a döntés következményeit".

A 14 ezer hallgatóval rendelkező intézmény honlapja szerint a pénzügyi elemzés diploma "versenyképes tudást ad ahhoz, hogy az ember vonzó pozíciót szerezhessen" az üzleti világban.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.