Mit tesz a kínai diák, ha túl nagy a hőség?

Ha nyár, irány a könyvtár!

  • Eduline

Szerencsére sok előadó már klímás a hazai főiskolákon, így nem kell tartani a mai időtől sem a vizsgázóknak, de úgy tűnik, ezen a kínai egyetemen nem ez a helyzet.

Nemrég jelentek meg a Weibón ezek a képek, amiken az látható, ahogy több száz diák vár bejutásra az egyetemi könyvtárba, ami légkondícionált.

Persze ezzel nem akarunk tippet adni a magyarországi intézményeknek, hogyan csalogassák be a diákokat a könyvtárba.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.